Norris rajt-cél győzelme

MH/MTI
2024. december 8. vasárnap. 16:12
Frissítve: 2024. december 8. 16:16

A 25 éves pilótának ez az idei és pályafutása során is a negyedik futamgyőzelme, amelynek köszönhetően a McLaren 1998 után először végzett újra az élen az istállók vb-pontversenyében. Norris mögött a McLaren legnagyobb konstruktőri riválisának, a Ferrarinak a két versenyzője zárt: a spanyol Carlos Sainz Jr. második, a monacói Charles Leclerc pedig harmadik lett.

A rajtot követően a már világbajnok Max Verstappen (Red Bull) megpróbálta az első kanyarban agresszívan megelőzni Oscar Piastrit (McLaren), de a két autó összeért, és mindkettő megpördült. Verstappen folytatni tudta a versenyt a középmezőnybe visszaesve, míg Piastri a mezőny végére csúszott. Az élen Norris meglépett, mögötte Sainz száguldott másodikként, Pierre Gasly (Alpine) pedig harmadikként.

Az élmezőnyből Gasly cserélt először kereket, mégpedig a 15. körben, aztán Sainz a második pozícióból a 26. körben hajtott a boxba friss abroncsokért. Rögtön ezután az élről Norris is kiállt kerékcserére, majd az ekkor harmadik Russell érkezett a Mercedeshez új gumikért. A kerékcserék után Norris az élen maradt, Sainz megőrizte a második helyet, harmadiknak viszont a remekül rajtoló, majd a kerékcseréjét korán letudó Leclerc zárkózott fel. A hajrában az volt a legfőbb kérdés, hogy Norris meg tudja-e tartani az első helyet, amellyel a McLaren konstruktőri vb-címet nyer. Végül ez minden gond nélkül sikerült a brit pilótának, így boldogan ünnepelhetett a leintés után a csapattagokkal. A Mercedesnél pályafutása utolsó F1-es versenyét teljesítő, jövőre már Ferrarit vezető hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton negyedik lett. A negyedik világbajnoki címét két hete megnyerő Verstappen a hatodik pozícióban végzett az idényzárón, míg az F1-ben most bemutatkozó ausztrál Jack Doohan a 15. helyen végzett az Alpine-nal.

A futamot a világelső teniszező, az olasz Jannik Sinner intette le.

Elolvasom a cikket