Franciaországban őrizetbe vettek három iszlamistát

MH/MTI
2024. december 8. vasárnap. 17:24

Őrizetbe vettek három radikalizálódott fiatalt Franciaországban, akiket azzal gyanúsítanak, hogy robbanóanyaggal elkövetett merényletet terveztekerősítette meg a francia országos terrorellenes ügyészség vasárnap az AFP hírügynökség értesülését.

A 19, illetve 20 éves gyanúsítottakat kedden és szerdán tartóztatták le a dél-franciaországi Nimes-ben és a nyugati Nantes-ban egy november 20-án indított nyomozás keretében. A fiatalok a dzsihadista eszmék hatása alá kerültek, az interneten cseréltek információkat, és házi készítésű robbanószerkezetek készítéséhez szükséges eszközöket rendeltek. A három letartóztatott iszlamista közül kettő ellen robbanószerkezet engedély nélküli előállítása, valamint gyújtó- vagy robbanóanyag vagy -termék birtoklása és szállítása miatt indítottak eljárást – közölte az ügyészség.

A harmadik vádlotthoz hasonlóan őket is terrorista bűnszövetkezetben való részvétellel is vádolják. A nyomozást a terrorelhárítási vizsgálóbírók végzik.

Elolvasom a cikket