Klujber: Ma is megmutattuk, mire vagyunk képesek

MH/MTI
2024. december 8. vasárnap. 21:44
Frissítve: 2024. december 8. 21:46

Klujber a 37–29-es sikert követően – ezzel vált biztossá a nemzeti csapat továbbjutása a debreceni középdöntős csoportjából – kiemelte: társaival együtt nagyon boldogok a mérkőzés alakulása miatt.

„Ma is meg tudtuk mutatni, hogy mire vagyunk képesek. Itt vagyunk már a hatodik mérkőzés után, úgy gondolom, elképesztő amit itt, Debrecenben csinálunk. Tudjuk, hogy már kint vagyunk Bécsben és éremért játszhatunk, viszont azért vannak itt is még feladataink, és majd utána megyünk tovább” – utalt arra, hogy az elődöntőknek és a helyosztóknak otthont adó bécsi végjáték előtt kedden még a világbajnok és olimpiai ezüstérmes franciák elleni összecsapás vár rájuk a debreceni középdöntős csoport zárónapján.

Meglátása szerint mindig lehet jobban játszani, ugyanakkor büszke rá, hogy a csapat összefogva, egymásért küzdve ezúttal is győztesen jött le a pályáról. Klujber a románok ellen tíz találatával a mérkőzés legjobbja lett, a tornán pedig már 37-nél jár, ezzel pillanatnyilag holtversenyben második a góllövőlistán.

Ennek kapcsán azt mondta: amikor ilyesmivel szembesítik, az jó érzés, ugyanakkor nem szokott ezzel foglalkozni. „Én a győztes mérkőzéseket szeretem, meg amikor tényleg mindenki nagyon megy teljes gőzzel” – fogalmazott, megemlítve, hogy az egyéni elismerésnél fontosabbnak tartja a csapat teljesítményét. „Örülök, hogy mindig van valaki, aki viszi a hátán a csapatot. Ma én voltam így a legjobb, de én azt gondolom, hogy mindenki hozzáteszi a magáét” – hangsúlyozta, megemlítve például a kapusok védéseinek jelentőségét. Úgy véli, a franciákat le lehet győzni két nap múlva – velük kétszer is találkozott a felkészülési időszakban Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány együttese, az egyik mérkőzésen 30–27-es magyar, a másikon 26–22-es francia siker született. „Lehet nyerni, viszont nagyon nehéz lesz. Nem fogjuk félvállról venni attól függetlenül sem, hogy biztosan utazunk, mert azért nem mindegy, hogy hol végzünk. Persze, nem mondom, hogy biztos veretlenül utazunk tovább, meglátjuk, hogy fog sikerülni. Higgadtan és felszabadultan fogunk játszani, ez általában azért jól szokott elsülni. Remélem, most is így lesz” – vélekedett Klujber.

A már előző nap is torokfájdalmakkal küzdő SImon Petra betegen is három góllal segítette a csapatot a kulcsfontosságú találkozón. Az irányító elmondta: továbbra sincs rendben a torka, de bízik benne, hogy egy nap múlva már jobb lesz. Simon tavaly október 15-én, a Bécshez közeli Schwechatban mutatkozott és robbant be a nemzeti csapatba, amely pénteken az osztrák fővárosban játszik Eb-elődöntőt. „Remélem, hogy ez jól fog elsülni, nekem jó élményeim vannak ott” – felelte. „Próbálunk magunkra koncentrálni, és azt vinni tovább, amit az elmúlt mérkőzéseken nyújtottunk” – mondta, bízva a hasonló folytatásban.

Kuczora Csenge véleménye szerint eddig felszabadultan játszottak a kontinensviadal mérkőzésein, ami koncentrációval párosult. „Ugyanúgy kell készülni a következő mérkőzéseinkre is. Nem feltett kézzel megyünk, még többet szeretnénk, hiszen megéreztük, hogy milyen ennek az íze. Megyünk Bécsbe, bármi megtörténhet” – fogalmazott az első hat meccsével története legjobb Eb-rajtját produkáló magyar válogatott balátlövője. Rámutatott: ki lehet indulni valamelyest a franciák elleni két felkészülési mérkőzésből, ugyanakkor „nem ugyanaz a hőfok lesz itt kedden”. „Teljesen új nap lesz, úgy megyünk oda, hogy nyerni szeretnénk, hiszen ha a csoport első helyéről várhatjuk az elődöntőt, akkor talán valamelyest könnyebb mérkőzésünk lehet utána. Meg szeretnénk szerezni a csoport első helyét” – árulta el Kuczora.

Elolvasom a cikket