Az alapdilemma lényeg talán úgy fogalmazható meg, hogy mivel az amerikai birodalom anyagi alapjai összeomlóban vannak így két lehetőség adódik. Az egyik az eddig követett logika, vagyis egyre gátlástalanabb és egyre brutálisabb módon kényszerítő-hatalmi eszközökkel „kiszivattyúzni” a világból legalább a puszta fennmaradáshoz szükséges anyagi erőforrásokat, vagy belátva, hogy e stratégia csak egy mindent elpusztító globális háborúba torkollhat, egy olyan világhatalmi egyezség létrehozása, amely egészen új értelmezési keretbe helyezve próbál megoldást találni e megoldhatatlan (legalább is annak látszó) helyzetre.
A megoldás megtalálása azért sürgető, mert minden egységnyi újabb amerikai „gazdasági teljesítmény” legalább háromszor, egyes években már több, mint négyszer akkora adósság növekedéssel jár, vagyis a jelenlegi működési mód rohamos gyorsasággal rontja tovább saját magát, ami egyre agresszívabbá teszi a birodalmat és amire válaszul a világ egyre agresszívebb módon jelzi, hogy nem kívánja a történelmi „lúzer” szerepét tovább játszani, így a helyzet öngerjesztő örvénylésként vezet az önmegsemmisítés felé. Ehhez képest Donald Trump egyik legutóbbi beszédében olyan logikát alkalmazott, ami nemhogy a megoldás felé mutatna, hanem éppen, hogy tovább mélyíti részben a narratívák kaotikus háborúját, részben pedig éppen ennek nyomán a permanens világháborút.
A világháború bizonyos értelemben már most is zajlik, részben a katonai ütőerő, részben a pénzfegyverek, részben pedig a kommunikációs médiafegyverek alkalmazásával. Ebben az említett Trump beszédben a pénzfegyverekről esik szó, drámai módon jelezve, hogy nem lesz egyszerű a leendő elnök számára az új világegyezség létrehozása. És ennek legfőbb oka, hogy a világtörténelem legsúlyosabb „satuhelyzete” van kialakulóban, amit az is jelez, hogy az angol „dire strait” kifejezés, amit talán „kutyaszorítónak” lehetne fordítani egyre gyakrabban fordul elő a globális beszédtérben.
A megválasztott elnök ezt a helyzetet egyik legutóbbi beszédében így ábrázolta. „az, hogy a BRICS-országok megpróbálnak eltávolodni a dollártól, miközben mi tétlenül nézzük, véget ért. Elvárjuk, hogy ezek az országok elköteleződjenek, hogy nem hoznak létre új BRICS-pénznemet, és nem támogatnak semmilyen más pénznemet a hatalmas amerikai dollár helyettesítésére, különben 100 százalékos vámokkal kell szembenézniük, és számolniuk kell azzal, hogy búcsútmondhatnak annak, hogy a csodálatos amerikai gazdaságba értékesítsenek”.E beszédrészben megrendítő módon mutatkozik meg az elnök szorult helyzete.
Érthető módon a „nemzetállam Amerika” őt nagy többséggel megválasztó népe számára akarja világossá tenni, hogy elnökként keményen s határozottan fogja e népet képviselni, csak hogy van egy „aprócska” probléma. És ez az, hogy „a nép nevében” azt a dollárt védi, ami eddig is éppen a legfőbb birodalmi pénzfegyver volt, amellyel az impérium az egész világot folyamatosan az egyre reménytelenebbül deficites, és most már saját nemzetállamán is élősködő birodalom megfinanszírozására kényszeríti. Vagyis miközben éppen, hogy a világ a birodalom által kifosztott „lúzer”, Trump úgy állítja be, hogy pont fordítva van. Ami amúgy egyre inkább igaz is, mert a birodalom az utóbbi évtizedekben már nemcsak a világot, hanem saját népét is fosztogatja, „lúzerré” téve azt, de akkor ezt kellene elbeszélni!
Ám e beszéd csak fokozza a kommunikációs káoszt, mert azt a hamis illúziót kelti a nemzetállam Amerika népében, hogy végre „móresre kell tanítani” a világot, amely rajta élősködik. Ez a végzetes illúzió azért nagyon veszélyes, mert pont a lényeget hallgatja el, és így hamis diagnózisra csak hamis választ adhat. Nem tagadva a leendő elnök megrendítően szorult helyzetét azért kellene világossá tenni a nemzetállam Amerika birodalom által kifosztott többségének, hogy „lúzer” státuszát nem a világnak, hanem saját birodalma parazitizmusának köszönheti, mert a szintén kifosztott világtól hiába vár kárpótlást, azt saját birodalmától kellene követelnie. Pontosabban Donald Trumpnak kellene egy, a dolgokat néven nevező elbeszélési móddal világossá tenni, hogy van világos és kivihető stratégiája a birodalom alapvető átalakítására.
Adminisztrációja személyi összetételének radikalizmusa azt jelzi, hogy felkészültnek látszik erre a polgárháborúnál is súlyosabb összecsapásra, de az őt megválasztó nép további elszánt támogatására csak akkor számíthat, ha a lényeget illetően ugyanilyen radikálisan fogalmaz. Érthető, hogy számos esetben taktikai szempontok felülírhatják és tompíthatják a radikális megfogalmazást, de attól azért tartózkodnia kellene, hogy nyíltan és harsányan az ellenkezőjét mondja annak, ami történelmi feladatának lényege.
A legkényesebb kérdés persze az – és ez teszi érthetővé az imént idézett mondatait –, hogy rendkívül nehéz lesz világossá tenni a nemzetállam Amerika népe számára, hogy anyagi helyzete rövidtávon a változásoktól inkább romlani fog, mint javulni. Javulás csak akkor és attól várható, ha a világon és saját népén élősködő birodalmat, birodalmi hatalomgazdaságot valóban rá lehet kényszeríteni arra, hogy egy új világhatalmi rendbe illeszkedve egy egészen más létmódra térjen át. Ám ennek egyelőre sem az átfogó elméleti alapjai, sem gyakorlati kivitelezhetősége nem tisztázott.
A szerző közgazdász
