Az egyre gyakoribb nemiszerv-daganat okai, tünetei és kezelése

A nőgyógyászati daganatok egyik ritkább formája a szeméremtest-daganat, amely a külső női nemi szerveken (vulva) jelenik meg. Magyarországon évente mintegy 250 új esettel számolhatunk.

A betegség főként idősebb korban (60–70 év felett) kerül felismerésre, de fiatalabbak körében is egyre gyakrabban diagnosztizálják. A betegség kialakulása összefüggésbe hozható a HPV-fertőzéssel (főként fiatalabb életkorban jellemző), illetve a vulva idült bőrgyulladásával, a lichen sclerosusszal (idősebb korban jellemző). Kockázati tényezőt jelent továbbá a dohányzás is.

A szeméremtest-daganat tünetei

A daganat a külső női nemi szervek bármelyik részén megjelenhet, jelentkezhet a szeméremdombon, a kis- és nagyajkakon, a hüvely és a végbélnyílás között elhelyezkedő gáton, érintheti a csiklót vagy a nagyajkak hátsó részében található Bartholin-mirigyeket.

A betegség jellemző tünetei a következők:

  • el nem múló viszketés a külső nemi szerveken,
  • fájdalom és érintés-, nyomásérzékenység,
  • cikluson kívül jelentkező vérzés,
  • váladékozás,
  • ödéma,
  • a bőrszín megváltozása (pl. fehér elszíneződés megjelenése),
  • a bőr megvastagodása vagy a bőr sorvadása,
  • göb, szemölcs, fekély vagy nem gyógyuló seb megjelenése,
  • megváltozott anyajegy,
  • vizeléskor érzett fájdalom;
  • megnagyobbodott lágyéki nyirokcsomók.

Mikor forduljon orvoshoz?

Mivel a szeméremdaganat tünetei számtalan más betegség tüneteit is utánozhatják, bármelyik tünet fennállása esetén keresse fel nőgyógyászát vagy a területileg illetékes nőgyógyászati szakrendelést. Vegyen részt rendszeresen nőgyógyászati szűrővizsgálatokon akkor is, ha tünetmentes!

A szeméremtest-daganat kiváltó okai

A szeméremtest-daganat lehet elsődleges (primer) vagy másodlagos daganat. A primer, vagyis innen kiinduló daganat általában HPV-fertőzés következménye vagy lichen sclerosus talaján alakulhat ki. A másodlagos daganat azt jelenti, hogy a szervezet más területén kialakult daganat (pl. méhnyakrák, veserák, méhtestrák, bőrrák) áttétet adott erre a testrészre.

A primer szeméremtest-daganat több típusa is ismert attól függően, hogy mely sejtekből indult ki a daganat. A daganatok több mint kilencven százaléka laphámrák, de kiindulhat anyajegyből (melanoma), a hám legalsó rétegéből (basalioma), illetve mirigyekből (Bartholin-mirigy-rák) is.

Nem egyértelmű teljesen, hogy a daganatot mi okozza, viszont léteznek hajlamosító tényezők:

  • HPV-fertőzés,
  • magasabb életkor (65 év felett gyakoribb),
  • dohányzás,
  • legyengült immunrendszer (pl. HIV-fertőzés vagy immunszupresszív gyógyszerek szedése),
  • korábbi méhnyak- vagy hüvelydaganat,
  • a külső női nemi szerveken korábban megjelent, atipikus sejtek (vulva intraepithelialis neoplasia, VIN),
  • atipikus anyajegyek,
  • a szeméremtesten megjelent, autoimmun bőrbetegség (lichen sclerosus).

A szeméremtest-daganat lehetséges szövődményei

A szeméremtest-daganat kezelés nélkül áttétet adhat más szervekre (pl. hüvely, végbél, húgycső, máj, tüdő, csontok).

A szeméremtest-daganat diagnosztizálása

A daganat korai felismerésében segít a külső nemi szervek időnkénti vizsgálata. A rendszeres nőgyógyászati szűrések alkalmával a szakorvos is látja a gyanúra okot adó elváltozásokat. A vizsgálat során orvosa részletesen megnézi a külső nemi szerveket, ezekről kolposzkóp segítségével még részletesebb képet kaphat. Az esetleges elváltozásból vett szövetminta elemzése pontos képet ad az elváltozás természetéről, hátterét képezi a diagnózis felállításának.

Ha a vizsgálat daganatos sejteket mutat ki, további vizsgálatokkal és képalkotó eljárásokkal (mellkasröntgen, hasi ultrahang, CT, MR) tisztázandó, hogy mennyire kiterjedt a daganat, illetve adott-e áttéteket.

A szeméremtest-daganat kezelése

A daganat kezelése függ a kiindulási helyétől, stádiumától, hogy mekkora területet érint és a beteg általános állapotától is.

Műtét

Az elsődleges kezelési mód a műtét, és a pontos stádiumbesorolásnak is ez a legbiztosabb módja. Az eltávolítandó terület nagyságát a daganat mérete határozza meg. Korai stádiumban elegendő lehet legalább egy centiméternyi biztonsági zóna kimetszése a tumorral együtt, azonban súlyos esetben az egész szeméremtestet eltávolíthatják, esetenként a hüvely eltávolítása is szükséges (radikális vulvectomia). Utóbbi esetben is esztétikailag szép eredmény érhető el, bizonyos esetekben pedig a hüvely újraképezhető más szövetekből. Egyes esetekben lehetőség van az őrszem (sentinel)-nyirokcsomók eltávolítására és szövettani vizsgálatára. Nyirokcsomó-érintettség esetén a nyirokcsomókat is eltávolítják.

Sugárkezelés

A szeméremtest-daganatok kevésbé reagálnak a sugárkezelésre, ezért arra leginkább akkor kerül sor, ha a környéki nyirokcsomók is érintettek, vagy ha műtét után a sebészi szélekben daganatos sejteket találtak, és újabb műtét nem jön szóba.

Kemoterápia

Ennél a daganatfajtánál sor kerülhet kemoterápiára a sugárérzékenység növelése érdekében.

A szeméremtest-daganat megelőzése

A szeméremtest-daganat megelőzésének nincs biztos módja.

  • A HPV elleni oltás felvétele bizonyítottan csökkenti a daganat kialakulásának esélyét.
  • A rendszeres önellenőrzés és a rendszeres nőgyógyászati szűrésen való részvétel segít a diagnózis korai felállításában.
  • A dohányzás elhagyása, az immunrendszer optimális működésének biztosítása csökkenti a daganat kialakulásának esélyét.

Elolvasom a cikket