Megdöbbentő részleteket árult el lapunknak annak a fiatalnak az ügyvédje, aki november 2-án több tucat késszúrással végzett a kommunikációs szakemberrel, Révész Zsuzsával.
Ismeretes, a 18 éves Sz. Tamás késsel ment oda a család házához, hogy Zsuzsa lányával, azaz volt barátnőjével találkozzon, és a lány előtt szúrja szíven magát. Helyette édesanyjával találkozott össze, akivel – mint kiderült – csaknem 45 késszúrással végzett.
Ügyvédje elmondta, hogy védence először tett teljes körű vallomást egy maratoni, ötórás kihallgatáson. A gyilkossá vált fiú hátborzongató részletességgel mesélt az aznapi tragikus eseményekről.
Aznap fent volt Budapesten, és két barátjával találkozott volna, de egyikükkel sem sikerült: először az egyik, majd a másik is lemondta. Ekkor omlott össze, és jött az ötlet, hogy felmegy a volt barátnőjéhez, és szíven szúrja magát – magyarázta lapunknak Sz. Tamás védője, dr. Hegedüs Dániel.
Mint mondta, ez volt az első lépése annak a tragikus és véletlen eseménysorozatnak, amely végül Révész Zsuzsa halálába torkollott.
Amikor a család emelkedős, keskeny utcájához ért, inkább megállt, és elindult vissza. Az áldozat éppen ekkor jött haza, alulról érkezett, de pont autó állt a kocsibeállónál, amelyre nem tudott ráfordulni, tovább kellett mennie. Ekkor találkoztak össze – mesélte.
Zsuzsa ekkor szólította meg Tamást, aki erre visszaballagott, és elmondta: volt párjával akar beszélni. Az édesanya ezt viszont nem engedte, szó szót követett, majd egy szörnyű pillanatban kiesett Tamás pulóveréből a korábban bekészített kés, amiért mindketten odakaptak.
Elmondta, hogy a szúrásokra nehezen tud visszaemlékezni, négy-ötre emlékszik – mondta Hegedüs, holott Tamás rövid időn belül negyvenötször szúrta meg a volt a kommunikációs szakembert. Az ügyvéd azt is elárulta, hogy az öngyilkosságra Tamás már előző nap is célzott, erről állítólag üzenetet is küldött volt párjának, hogy választ csikarjon ki belőle. Végül akkor döntött a látogatás mellett, amikor erre nem érkezett válasz, ekkor vette magához a kést is.
„Ahogy elmesélte, én azt láttam, hogy aznap nagyjából tíz olyan esemény történt, hogyha azok picit másképp alakulnak, ez nem történik meg” – vélekedett a védő. Hozzáfűzte, hogy a fiatal férfi összeomlott a vallomása után.
Most mondta el először egyben a történetet, és a kihallgatás végén teljesen összeomlott. El is sírta magát, és elmondta, hogy mindennap gondol Zsuzsára, és arra, hogy mit tett vele – húzta alá a védő. Hozzátette, jelenleg az orvosszakértői véleményt várják az ügyben.