Növekedik a szakképzésben oktatók bére

MH/MTI
2024. december 9. hétfő. 14:19
Frissítve: 2024. december 9. 14:55

A szakképzési rendszer 2020-as átalakítása során meghatározó szempont volt a dolgozók megbecsülése mellett a gyakorlatot előtérbe helyező tematikára való áttérés. Mindezek eredménye, hogy Magyarország szakképzési nagyhatalommá vált – fogalmazott.

Hangsúlyozta: a 2020-as átalakítás óta negyedszer emelkedik jelentősen a szakképzésben dolgozók bére. Idén a négy évvel ezelőtti szint dupláját tette ki az oktatók bére, ami jövőre már 2,5-szeresére emelkedik.

Kiemelte: a mostani bérfejlesztés nem uniós forrásból valósul meg és minden szakképzési intézményre érvényes, legyen az állami, egyházi, vagy egyetemi fenntartásban.

A részleteket ismertetve elmondta: hogy a pályakezdő oktatók havi bruttó bére 280 ezer forintról 705 ezer forintra nő jövőre 2020-hoz képest, a „derékhad” bére 320 ezerről 800 ezer forintra, míg a régebb óta dolgozóké 380 ezer forintról 950 ezerre ugyanebben az időszakban.

A béremelésekkel a kormány megbecsüli az oktatókat ezzel erősödik a magyar szakképzés – tette hozzá.

Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára elmondta, hogy az infrastruktúra fejlesztése mellett az oktatói bérek emelése, a diákok számára elérhető támogatási rendszer kiterjesztése és a javuló tanulási környezet is hozzájárult ahhoz, hogy szakképzési nagyhatalom lett Magyarország, amit a világversenyeken elért eredmények is mutatnak.

A 21. századi szakképző intézményfejlesztési program keretében 34 iskola 100 milliárd forintból újul meg és a digitális tananyagfejlesztés is nagyot lépett előre idén, már több mint 700 ilyen tananyag áll rendelkezésre.

Kiterjesztették és új elemekkel bővítették a fiatalok számára elérhető támogatási formákat.

A duális képzésben résztvevők havi 160 ezer forintot kaphatnak. Sikeres szakmai vizsgát követően, tanulmányi eredménytől függően, 150 ezer–300 ezer forint közötti pályakezdési juttatásban részesülhetnek – tette hozzá, megjegyezve, hogy kezdetekben a diákok 8- 59 ezer forint ösztöndíjra voltak jogosultak.

Erre épül rá a január elsejétől induló, maximum 4 millió forint összegű szabadfelhasználású-munkáshitel, ami segítheti a karrier elindításában a fiatalokat.

A munkáshitelre is érvényesek a családlapítási kedvezmények. Két gyermek után a tartozás fele, három gyermek után a teljes tartozást elengedik.

Megemlítette, hogy jelenleg mintegy 64 ezer diák vesz részt duális szakképzésben. A kormány célja, hogy az általános iskola elvégzése után tízből hét, de akár nyolc diák is a technikumot válassza, a jelenlegi hathoz képest – mondta.

Szólt arról is, hogy az intézményválasztáshoz segítséget nyújt a múlt héten megjelent, a 100 legjobb technikumot bemutató rangsor.

A Technikumi Rangsor 2024 top 100-as listája a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal és Oktatási Hivatal közhiteles adatai alapján, a tanulók bemeneti és képzési-kimeneti teljesítményének, az intézmények oktatói létszámának és digitális ellátottságának figyelembevételével készül – olvasható az IKK Nonprofit Zrt. honlapján.

Elolvasom a cikket