Vlagyimir Putyin elárulta, kikre támaszkodik

MH/MTI
2024. december 9. hétfő. 16:23

„Az ilyen emberekre továbbra is feltétlenül támaszkodni fogunk. Ők az ország igazi, nem hamisított, hanem valódi elitje és büszkesége” – mondta az elnök, egyebek között azt hangoztatva, hogy „senki sem tudja meghódítani vagy megtörni Oroszországot, mert az igazság, a fegyverek ereje és a lelkierő az ő oldalán áll”.

Putyin az Oroszország Hőse aranycsillagjait adta át a Nagy Kreml-palota Szent György-termében, a haza hőseinek napján. Az eseményen több mint háromszáz olyan katona és civil vett részt, aki különleges bátorságot és hősiességet tanúsított.

A hétfői hadijelentés szerint az orosz hadsereg az elmúlt nap folyamán hat ukrajnai frontszakasz közül négyen előrenyomult, és 22 ellentámadást vert vissza. A moszkvai összegzés szerint a „különleges hadművelet” övezetében több mint 1500, a kurszki régióban pedig több mint kétszáz ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan.

A moszkvai katonai tárca az elmúlt nap folyamán Ukrajnában eltalált vagy megsemmisített katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolta fel egyebek között több katonai repülőtér infrastruktúráját, valamint a hadiipart ellátó energetikai létesítményeket, a haditechnika szállítását biztosító vasúti objektumokat, drónösszeszerelő és -tároló létesítményeket, két lőszer- és egy üzemanyagraktárt, nyolc páncélozott harcjárművet, három 155 milliméteres vontatott és egy önjáró tarackot, amerikai HIMARS sorozatvetők 10 rakétáját, továbbá 36 pilóta nélküli repülőgépet.

Kurszk megyéből az orosz védelmi tárca két harckocsi és nyolc egyéb páncélozott harcjármű megsemmisítéséről számolt be. Moszkva szerint a kurszki régióba augusztus 6-án betört ukrán erők eddig több mint 39 460 embert, 234 harckocsit, 171 gyalogsági harcjárművet, 123 páncélozott személyszállító járművet, 1241 páncélozott harcjárművet, 1100 gépkocsit, 308 tüzérségi löveget és 40 sorozatvetőt veszítettek.

A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók településeiről is jelentettek hétfőn tüzérségi és dróntámadást.

Tatyjana Moszkalkova orosz emberi jogi biztos a RIA Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva bejelentette, hogy Oroszország átadta Ukrajnának azoknak az ukrán hadifoglyoknak a holttestét, akik január 24-én, az oroszországi belgorodi régióban vesztették életüket, amikor az őket fogolycserére szállító orosz Il-76-os repülőgépet az ukrán légvédelem lelőtte, az orosz védelmi tárca állítása szerint.

Az incidensben 74 ember halt meg, köztük 65 ukrán hadifogoly, valamint a gép hatfős személyzete és három kísérő tiszt. A Kommerszant hírportál emlékeztetett rá, hogy az ukrán védelmi minisztérium tulajdonképpen elismerte a támadást, amikor arra hivatkozott, hogy nem kapott tájékoztatást a foglyok útvonaláról és szállítási formájáról.

Az ombudsman elmondta, hogy a szembenálló felek között folytatódik a harcokban elesett katonák holttestének cseréje. Oroszország és Ukrajna legutóbb november 29-én adott át egymásnak elesetteket. Akkor Oroszország 52 katona maradványait kapta meg, Ukrajna pedig 502-ét.

Donyeck központjában hétfőn felrobbant egy terepjáró, az első jelentések szerint két személy, egy férfi és egy nő súlyosan megsebesült. A RIA Novosztyi hírügynökség szerint a két sérült ugyanabból a családból való, és a férfi elvesztette a fél lábát. A történtek miatt az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) büntetőeljárást indított. Későbbi híradások szerint a robbanás egy emberéletet követelt. A donyecki büntetésvégrehajtási parancsnokság közleményt adott ki, amelyben valótlannak nevezte azt az állítást, hogy a halott a testület állományához tartozott volna.

Elolvasom a cikket