Nagy István: Fontos csatát nyertünk

MH/MTI
2024. december 9. hétfő. 18:54

A miniszter ugyanakkor kiemelte: a veszély nem múlt el, Brüsszelben továbbra is azon vannak, hogy elvegyék a gazdák területalapú támogatását, és azt Ukrajnának adják.

Objektum doboz

Nagy István szerint jelentős eredmény, hogy magyar kezdeményezésre az uniós mezőgazdasági miniszterek tanácsi következtetéseket fogadtak el a gazdaközpontú, 2027 utáni közös agrárpolitikáról (KAP). A tagállamok egyhangúlag támogatták a magyar elnökség által javasolt szöveget. Az agrárminiszterek határozott, egyértelmű és világos üzenetet küldtek Brüsszelnek, hogy egyszerűbb, gazdabarát új támogatási rendszert várnak el az Európai Uniótól – ismertette az agrártárca vezetője.

Az uniós agrárpolitika középpontjában a gazdálkodóknak kell állniuk, ezért elkülönített és megfelelő forrásokra van szükség annak érdekében, hogy a KAP teljesíteni tudja sokrétű céljait – hangsúlyozta.

A területalapú támogatásokat a jövőben is fenn kell tartani, hogy a gazdák jövedelme biztosított legyen – emelte ki Nagy István. Elmondta: az agrárminiszterek kiálltak a különálló, független és kétpilléres KAP mellett, amelyben kulcsszerepet kell kapnia a jövedelempótló közvetlen támogatásoknak, valamint az életképes vidéki területeket támogató vidékfejlesztési intézkedéseknek.

A versenyképesség javításához elengedhetetlen a gazdák jövedelembiztonságának garantálása, amelyben kiemelt szerepet kell vállalnia az alaptámogatásnak – tette hozzá.

A miniszter úgy fogalmazott: a családi és kisgazdaságok az európai mezőgazdaság alapvető értékei, amelyeket kiemelten kell kezelni és meg kell őrizni. Emlékeztetett, hogy a gazdák az élelmezésbiztonság garantálásával alapvető közjavakat állítanak elő, biztosítják a családok asztalára a mindennapi kenyeret.

Olyan közös agrárpolitikára van szükség, amely továbbra is hozzájárul az élelmezésbiztonság garantálásához, nemcsak Magyarországon, hanem az egész Európai Unióban – hangoztatta az agrárminiszter a Facebookra feltöltött videóban.

Elolvasom a cikket