MH/MTI
2024. december 9. hétfő. 20:03
Frissítve: 2024. december 9. 20:07
A tájékoztatás szerint az alapítvány kuratóriumának döntése alapján megvásárolt, könnyen kezelhető készülék felnőtt és gyermek újraélesztése során egyaránt használható.
Kiemelték, az eszköz átadásával egy időben megkezdődött az autóbusz-állomás hivatalos életmentő ponttá minősítése, amelynek feltétele defibrillátor elérése és az életmentésre kiképzett személyzet.
A közlemény szerint az átadáson Éger István, az Együtt az Életért, Sopronért Mentőalapítvány titkára hangsúlyozta, szervezetük több mint húsz éve igyekszik javítani a Sopront és környékét ellátó mentőszolgálat dolgozóinak munkakörülményeit és eszközeit, az ellátás színvonalát.
Magas Ádám, Sopron önkormányzati képviselője kiemelte, a defibrillátor nem csupán az autóbusz-állomás, de a néhány lépésre található vásárcsarnok látogatóinak is nagy segítségére lehet.
Tóth László, a Volánbusz forgalmitelephely-vezetője ismertette, a Volánbusz szolgálati helyei közül 17 helyszínen eddig is voltak és több esetben életet is mentettek a defibrillátorok.
A Volánbusz autóbusz-állomásain több tízezer – Sopronban mintegy 15 ezer – utas fordul meg naponta. A soproni állomást évente mintegy 75 ezer helyi és 137 ezer helyközi autóbuszjárat érinti – áll a közleményben.