Az átlagkereset is elegendő lehet a lakásvásárláshoz

MH/ MTI
2024. december 9. hétfő. 20:41

Az MTI-nek küldött hétfői elemzésük szerint a jövedelemarányos törlesztési mutató szabályainak megfelelően a nettó átlagkereset fele, vagyis – a szeptemberi, kedvezmények nélkül számolt nettó 417 200 forintos átlagkeresetet alapul véve – 208 ezer forint lehet a maximális havi törlesztőrészlet, amelynek alapján húszéves futamidőre, tíz évig fixált kamatperiódussal, 28 millió forintos hitelösszeg felvételére jogosult egy egyedülálló ügyfél.

Húszszázalékos önerővel (7 millió forint) kalkulálva ez akár egy 35 millió forintos ingatlan megvásárlását is lehetővé teszi, ha azonban az ügyfél beletartozik a tízszázalékos önerőre jogosultak körébe, akkor az otthonteremtés egy LTP számlán is könnyedén összegyűjthető, 3,2 millió forintos indulótőkével is kivitelezhető.

A feleakkora önerőnek azonban ára van, hiszen ebben az esetben mindössze 31 millió forint körüli vételárú ingatlan kerülhet szóba. A Duna House Barométer legfrissebb adatai szerint tízszázalékos önerővel a fővárosban 773 ezer forintos átlagos négyzetméterárral számolva egy 40 négyzetméteres pesti panel, de még egy valamivel kisebb, budai házgyári lakás is kijöhet ebből az összegből (négyzetméterenként 873 ezer forint).

Könnyebb a dolga annak, aki vidékben gondolkodik, a panelek ugyanis átlagosan 536-562 ezer forintos, a téglalakások pedig 403 ezer forintos négyzetméteráron találtak gazdára átlagosan a vidéki területeken.

Közölték: két átlagkeresettel rendelkező háztartás esetén a nettó jövedelem 834 400 forint, ehhez képest a törlesztőrészlet körülbelül félmillió forint is lehet havonta, ami 68 millió forintos hitelfelvételt tesz lehetővé 20 éves futamidővel és 10 éves kamatperiódussal.

Amennyiben a pár elő tudja teremteni a 20 százalékos önerőt (17 millió forint), úgy 85 millió forintos vételárig kereshetnek a ingatlanvásárlás során. Annak a párnak, aki a tízszázalékos önerő adta lehetőség kihasználásával vágna bele a lakásvásárlásba, mindössze 7 millió forint körüli összeget kell előteremtenie az induláshoz, amire éppen ideális lehet a Babaváró, amennyiben családalapítást terveznek és meg is felelnek a megszabott, jövő évtől szigorúbb kritériumoknak.

A végső vételár maximuma ebben az esetben 76,5 millió forint lehet, amiért már mind a fővárosban, mind vidéken egy kisgyermekes család számára is élhető ingatlan vásárolható. Országos átlagban az idei évben hétszázalékos alkuval zárultak az adásvételek, az átlagos alku mértékével számolva, egy átlagos jövedelemmel rendelkező, kétkeresős háztartás az önerő mértékétől függően akár 82-91 millió forintos irányáron hirdetett ingatlanok között is keresgélhet – közölték.

Elolvasom a cikket