Hová tűntek a Titanic holttestei? Egy szakértő elárulta a felkavaró igazságot

De amikor a mélyben nyugvó roncsokról először jelentek meg felvételek, rögtön látszott, hogy valami hiányzik: a 112 évvel ezelőtti katasztrófa egyetlen áldozatának holttestét sem találták meg. Pedig nyilvánvalóan sokan úgy haltak szörnyű halált, hogy csapdába estek a hajó belsejében. Hogy mi történhetett velük, arról az összeesküvés-elméletek hívei rengeteg teóriát tettek közzé, most viszont az a mélytengeri felfedező adott magyarázatot a történtekre, aki elsőként bukkant 1985-ben a Titanic roncsaira 3800 méteres mélységben – írta meg a UniLad.

A mélytengeri víz kalcium-karbonáttal telített, ami képes feloldani a csontokat. Így amint a vízben élő ragadozók megeszik az áldozatok húsát, a csontok egyszerűen elporladnak – árulta el Robert Ballard.

A közösségi oldalakon máris nagy felhördülést keltett a bejelentés. Volt, aki úgy reagált rá, hogy ezek szerint „a tenger amolyan emberi húsleves”: minden komponens benne van, csak felismerhetetlenül.

Objektum doboz

Elolvasom a cikket