Átértékelhető a betiltás

MH/ MTI
2024. december 9. hétfő. 22:36

A brit kormány a 2000-ben kelt terrorizmusellenes törvény alapján 2012-ben terrorszervezetnek nyilvánította a HTS-t, és betiltotta a csoport nagy-britanniai tevékenységét, miután a szerveződés a múltban együttműködött az al-Kaida terrorhálózattal. A HTS azonban 2016-ban megszakította kapcsolatait az al-Kaidával.

A brit terrorellenes törvény alapján bűncselekménynek számít, ha valaki a tilalmi listán szereplő csoportok valamelyikének tagja, vagy aktívan támogatja tevékenységüket. E bűncselekmények elkövetőire 14 évig terjedő börtönbüntetés szabható ki.

A listán jelenleg szereplő 79 csoport között van a HTS mellett a Gázai övezetet uraló radikális iszlamista Hamász, az Iránnal szövetséges Hezbollah libanoni síita milícia, az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet, a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK), valamint az orosz Wagner zsoldoscsoport.

Pat McFadden, a kormányközi kapcsolatokért felelős brit kabinetminiszter a BBC brit közszolgálati rádió hétfői hírműsorának nyilatkozva kijelentette: a brit kormány „átgondolja”, hogy feloldható-e a HTS-t érintő szankció, és szükséges-e továbbra is terrorszervezetként nyilvántartani a csoportot.

McFadden – aki a Lancester hercegség kancellárja ősi címének viselőjeként a kormány munkáját támogató minisztériumi rangú hivatal, a Cabinet Office második legmagasabb rangú tisztviselője Sir Kier Starmer miniszterelnök után – úgy fogalmazott: Szíriában még rendkívül képlékeny a helyzet, de ha stabilizálódnak az állapotok, az HTS betiltásáról érvényben lévő döntés felülvizsgálata „viszonylag gyorsan” megtörténhet.

Arra a kérdésre, hogy a Hajat Tahrír as-Sám terrorszervezeti besorolásának felülvizsgálata is lehetséges-e, a kabinetminiszter határozott igennel válaszolt. Hangsúlyozta: az HTS vezetője, Abu Mohammed al-Dzsúláni „elhatárolódott egyes olyan kijelentetésektől, amelyeket a múltban tett”, és jelenleg „helyénvaló nyilatkozatokat hangoztat” a kisebbségek védelméről és az emberi jogok tiszteletben tartásáról. McFadden hozzátette ugyanakkor: sok minden függ attól, hogy e nyilatkozatokat tettek is követik-e.

A miniszter elmondta: a brit kormányhoz nem érkezett olyan kérés, hogy Aszma el-Aszad, Bassár el-Aszad elűzött szíriai elnök felesége Nagy-Britanniába utazhasson.

Aszma el-Aszad Londonban született, brit állampolgársága és útlevele van, és férjével is Londonban ismerkedett meg. McFadden a hétfői BBC-interjúban úgy fogalmazott: Aszad és családja Oroszországban van, ahol menedékjogért folyamodtak, így „nem merült fel”, hogy Aszma el-Aszad Nagy-Britanniába utazzon.

Elolvasom a cikket