MH/MTI
2024. december 9. hétfő. 23:29
A szír fővárost vasárnap óta uraló iszlamista Levantei Felszabadítási Szervezet (HTS) hétfőn bejelentette, hogy „új kormány megalakításán dolgozik”, de részleteket nem közölt erről, a parlament pedig közölte, hogy tiszteletben tartja a népakaratot „egy új Szíria” felépítésében.
A SANA szíriai állami hírügynökség által idézett parlamenti közlemény szerint „minden szíriai életében december 8. történelmi nap volt, olyan, amely elindítja az országot a törvényesség és az igazságosság útján”.
A HTS az egyik közösségimédia-felületen megjelent üzenetében azt írta, hogy „csapatai már majdnem teljes ellenőrzésük alá vonták a fővárost, és megvédik a köztulajdont”. Ígéretet tettek arra, hogy minden katona, akit Aszad uralma alatt besoroztak a hadseregbe, amnesztiában részesül.
Az ország második legnagyobb városában, Aleppóban hétfőn nyugodt volt a helyzet, és szemtanúk elmondása szerint csak a HTS fegyveresei voltak láthatók az utcákon.
A Fehérsisakosok nevű polgári védelmi egység az X-en hétfőn azt írta, hogy tovább folytatják az Aszad-rendszer által titkos helyeken bebörtönzött foglyok felkutatását.
A HTS közlése szerint a csaknem két hete kezdődött és az Aszad-rendszer bukását eredményező fegyveres összecsapásokban 910 ember vesztette életét; az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű, angliai székhelyű aktivistahálózat pedig arról számolt be, hogy a 910 halott között 138 civil van, részben nők és gyerekek, de állásfoglalást azután tették, hogy Szíriában iszlamista felkelők az előző napokban vidéken aratott katonai sikereik után vasárnapra virradóra bejelentették a szír főváros, Damaszkusz elfoglalását és Aszad elnök 24 éves uralmának megdöntését.