MH/MTI
2024. december 10. kedd. 17:50
„A Ciprusi Köztársasággal közösen megfékezzük az Európán keresztüli illegális pénzáramlást Vlagyimir Putyin orosz elnök háborús gépezetének kiéheztetésére és a globális egyensúly védelmében” – mutatott rá közleményében a brit miniszterelnök.
Nagy-Britannia szaktudásával is segíti Ciprust egy új nemzeti szankcióvégrehajtási egység létrehozásában, és jövőre oktatási programokat indít a bűnüldözési csapatok számára – áll a Downing Street által kiadott közleményben.
Starmer többnapos közel-keleti útja alatt látogatott Ciprusra, ahol Edward Heath volt brit miniszterelnök 1971-es látogatása óta nem járt brit kormányfő.
Nagy-Britannia a ciprusi függetlenséget biztosító három nemzet egyikeként – Törökország és Görögország mellett – továbbra is fontos szerepet tölt be a ciprusi ügyekben. A szigeten két brit katonai bázis is működik. Mostani látogatása során Starmer az ország déli partvidékén elhelyezkedő RAF Akrotiri brit katonai bázison szolgáló személyzetet és családjaikat is meglátogatta.
A kormányfő keddi látogatását bírálat érte a szakadár Észak-Ciprus részéről, amiért figyelmen kívül hagyta a ciprusi konfliktus másik oldalán álló ciprusi törököket. Ciprus északi részére 1974-ben vonult be a török hadsereg, és 1983-ban létrejött a csak Ankara által elismert „Észak-ciprusi Török Köztársaság”.