Beárazták a migránsáradatot a németek

Egy német lap, a Welt ünneplő szíreket kérdezett, akik eltérően vélekednek arról, hogy a hazájukban bekövetkezett politikai fordulat hatására tömegesen visszatérnek-e Szíriába.

A kommentszekció valósággal „felrobbant”.

A legtöbb hozzászóló fő üzenete, hogy ideje visszamenniük szülőföldjükre a Németországban menedékstátusszal tartózkodó szíreknek. Ezekből válogattunk:

„Az elsők már úton vannak Szíriába.„

„Remélhetőleg nem felejtettek el a hivatalban leiratkozni az állampolgári segélyről írta egyikük.

Egy másik kommentelő úgy fogalmazott: „A menekültügyi törvény szerint a menedékjog oka megszűnt, és tisztán jogi szempontból a szíriaiaknak vissza kell térniük! Mellesleg ott szükség van rájuk, hogy egy elfogadhatóan rendezett és igazságos társadalmat építsenek. A szíriaiak egyéni kívánságaira sem kell rákérdezni: a legtöbben közülük itt egy biztonságos, szociális és túlnyomórészt munka nélküli életet éltek, és nem akarnak visszamenni.”

De az európai emberek nem akarnak több arab feliratú zászlókat, nem akarnak több demonstrációt az utcákon és tereken, nem akarnak több vallási és politikai támadást. „Azt, hogy a szíriaiaknak haza kell-e térniük, a helyi társadalomnak kellene eldöntenie – és semmiképpen sem a (szíriai, afgán, iraki, stb.) bevándorlóknak” – írták többen is.

„Egy dolog közös bennem a szíriaiakkal, az ukránokkal és általában a világ legtöbb emberével: a hazám állapota nagyon fontos számomra. Mindenféle nagy kihívásokkal kell szembenéznie. Az egyik az, hogy úgy érzi, mintha a világ mindenféle konfliktusának központjává vált volna. És közben elhanyagolja a saját kihívásait. Megértem a szíriaiak örömteli ünneplését – de nem szeretném, ha emiatt korlátozva lennék a hazámban (mint múlt vasárnap délután, amikor minden forgalom leállt). Számomra most karácsony előtti időszak van – tehát itt az ideje, hogy a karácsonyi vásárba menjek a családommal – a tüntetés miatti 80 perces késés nélkül.”

Mindenkinek biztonságos hazautazást kívánok!– szólt hozzá röviden egy német olvasó.

„Először Asszad elől menekültek az emberek, majd hamarosan jönnek az iszlamisták elől menekülők. Akkor hamarosan itt lesz fél Szíria. És ne aggódjatok: aki itt szociális segélyt kap, az biztosan nem megy vissza egy olyan országba, ahol semmi más nem vár rá, csak sok munka és bizonytalan jövő” fejtegette egy másik kommentelő.

„Mi Nyugaton azt hisszük, hogy nyugati értékeinkkel jót teszünk az embereknek.Holott évszázadok óta olyan társadalmakban éltek, amelyeket törzsek irányítottak. Ezért dobta el az afgán hadsereg annak idején a fegyvereit, és csatlakozott a tálibokhoz. Teljesen ki kellene vonulnunk ebből, még a gazdasági segélyekkel is. Inkább a saját országunkkal és az infrastruktúránk fejlesztésével kellene foglalkoznunk!” – írta az egyik kommentelő.

„Hogyan éli túl az országunk a szíriai szakemberek és orvosok elvesztését?” – teszi fel szarkasztikusan a kérdést egy másik hozzászóló.

Elolvasom a cikket