MH/MTI
2024. december 10. kedd. 23:51
A vendéglátásban dolgozók megélhetését tíz százalékkal több vendég biztosította. Konjunktúra van tehát a magyar turizmusban – állapította meg a szakminiszter.
A Liszt Ferenc repülőtér utasforgalma 2024-ben meg fogja közelíteni a 18 milliót, ez Európában a leggyorsabb növekedés a szektorban – mondta Nagy Márton, kiemelve: a reptér visszavásárlásával tehát jó üzletet kötött az állam.
Hozzátette, a tervek szerint 2030-ra évi húszmillióra növekszik a reptér utasforgalma, jövőre pedig lerakják a 3-as terminál alapkövét, ezzel minőségi körülmények fogadják majd a növekvő számú utazót.
Szólt arról is, hogy továbbra is fenntartják a Szép-kártya rendszert, amely a belföldi turizmus egyik legfontosabb forrása, és stabil bevételt ad az ágazatnak.
Kiemelte: a turizmus ma már a magyar GDP csaknem 12 százalékát, a központi költségvetés tíz százalékát adja. Az ágazatot a kormány is igyekszik segíteni, hétfőn meg is jelent a borravaló adómentessé tételéről és a szervízdíj maximálásáról szóló rendelet – jelezte.
Nagy Márton hangsúlyozta: nagyon fontos, hogy a Michelin Guide jelen van Magyarországon van, az éttermek számára ugyanis világszerte nagy presztízs bekerülni a kalauzba.
A Nemzetgazdasági Minisztérium turisztikai tanácsadó testületében jelentős szerepet tölt be az Éttermek Szövetsége, a tárca hallgat a szavukra, hiszen a turizmusban végbemenő siker nem jöhetett volna létre az éttermek nélkül – közölte Nagy Márton.
Csendes Olivér, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója elmondta, a Michelin Guide világszerte elismert étteremajánló, amely képes a legkiválóbb vendéglátóhelyeket a csúcsra emelni, és a fiatal tehetségek karrierjét sikerre vinni.
Michelin-csillagot 2010-ben kapott először magyar étterem, tavaly óta pedig már kilencen büszkélkedhetnek az elismeréssel, közülük két konyha két csillaggal is – emlékeztetett, hozzátéve: a magyarországi gasztronómia ezzel az eredménnyel régiós szinten is kiemelkedik.