MH/MTI
2024. december 11. szerda. 7:46
A pedagógusok év végi juttatást 2012-ben kaptak utoljára, amikor az iskola még önkormányzati, nem pedig tankerületi fenntartásban volt.
Minden tankerületi központban kapnak a pedagógusok év végi juttatást – közölte a Népszava kérdésére az állami iskolafenntartó Klebelsberg Központ (KK). A lap érdeklődött arról is, hogy a tankerületi központok igazgatói idén számíthatnak-e év végi jutalomra, erre a kérdésre azt válaszolták: sem tankerületi központok vezetői, sem az ott dolgozó kormánytisztviselők nem kapnak év végi pénzbeli juttatást.
Egy budapesti iskola igazgatója a Népszavának elmondta: náluk a tanárok, valamint a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő munkatársak is kapnak jutalmat.
A várható összegekkel kapcsolatban azt mondta: azok bruttó 75 ezer forinttól akár 150 ezer forintig is terjedhetnek, az igazgatók ugyanis differenciálhatnak, vagyis magasabb év végi jutalmat ítélhetnek meg azoknak, akik idén több pluszmunkát vállaltak.