Hidvéghi Balázs: Már 900 ezren töltötték ki a nemzeti konzultációs íveket

Hidvéghi Balázs közölte: a kézbesítés Mikulás napjára befejeződött, az online kitöltés több mint egy héttel ezelőtt vált lehetővé, és „egyre meredekebben jönnek a számok”, az emberek megértették, „nagy tétje van ennek a konzultációnak”.

A parlament most tárgyalja a jövő évi költségvetést, ennek a végszavazása a jövő hét végén lesz, és a döntésekhez szeretnék figyelembe venni az emberek véleményét – hangsúlyozta.

Utalt arra, hogy a kérdések az új gazdaságpolitikáról szólnak, az akcióterv intézkedéseiről, és arról, hogy a gazdasági semlegesség mellett tegyék le a voksukat, mondják azt ki, Magyarország csak olyan gazdaságpolitikát hajlandó folytatni, amely a magyar érdekből indul ki, és a magyar emberek, a családok, a vállalkozások erősödését tekinti fő céljának, nem pedig külső elvárásnak, előírásnak, korlátozásnak akar megfelelni.

Rámutatott: gazdasági hidegháború körvonalai kezdenek látszódni Európában, Brüsszel politikája sok szempontból káros irányba indult el, ez látható volt a versenyképesség romlásában, ahogy elhibázott módon, irreális célokkal akarták erőltetni a zöldítést. Ezzel nehéz helyzetbe hozták az európai ipart, az autóipart, és más területeket, valamint energetikai korlátozásokat akarnak bevezetni – jegyezte meg, hozzátéve: ezek a rossz irányok részben a háborúra válaszként adott elhibázott szankciós politika következményei.

Az államtitkár nagy jelentőségű találkozónak nevezte a Patrióták Európáért uniós parlamenti képviselőcsoport múlt heti kihelyezett budapesti ülését.

Mi azt mondjuk, és a frakciótagok ebben egyetértenek, hogy az európai érdeket kell első helyre tenni, meg kell őrizni az európai nemzetállamoknak a sokszínűségét, tiszteletben kell tartani egymást, azt, hogy közösen döntünk, de megmaradnak az egyéni, nemzetállami döntések területei és témái is – fogalmazott.

Kiemelte, vissza kell állítani és növelni az európai versenyképességet, erősíteni az ipart, a kis- és középvállalkozásokat, „nem a realitásoktól elrugaszkodott politikákra van szükség, hanem a realitásokból kiinduló, az európai érdeket néző politikákra”.

„Ez egybevág a mi céljainkkal Magyarországon”, és a migráció kérdésében elfogadott deklaráció is azonos a magyar állásponttal – jelentette ki.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a néppárt, a szocialisták és a liberálisok „összeálltak kint”, politikai koalíciót kötöttek a következő évekre szóló együttműködést erőltetve, ebbe a csoportba „iratkozott fel” Magyar Péter és a Tisza Párt kinti képviselői is.

A brüsszeli elhibázott politikát akarják folytatni, és akarják ráerőltetni a tagállamokra a migráció, a háborús uszítás és a háború eszkalációjának a kérdésében, ami egy nagyon-nagyon éles egyet nem értési pont közöttünk, vagy akár az LMBT-ideológia vagy a hagyományos családok támadása – fűzte hozzá.

Hidvégi Balázs emlékeztetett arra, hogy a Fidesz azért „jött el az Európai Néppártból”, mert az Manfred Weber vezetésével rossz politikai útra lépett, helytelen irányt vett.

„Amit a magyarok mondanak egy ügyben, az számunkra kötelezően kijelöli a politikai irányt, akkor is, ha ez nem tetszik Brüsszelben, akkor is, ha ez konfliktusokat okoz mondjuk az Európai Bizottsággal” – hangoztatta.

Úgy vélte, ezeket a konfliktusokat meg kell vívni, ezek politikai küzdelmek és van értelmük. Megjegyezte, azt látja, hogy a Tisza Párt gyakorlatilag már „rögtön a legelején megadta magát minden fontos kérdésben, és kinti megrendeléseket teljesít”.

Hidvéghi Balázs a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában az orosz-ukrán háborúval összefüggésben azt mondta, „ébredés következik a brüsszeli elit számára”.

Ők erőltetik a háború folytatását, olyan kijelentéseket tesznek, hogy ameddig csak kell, támogatják Ukrajnát, „de látszik, ez kifulladóban van, Amerika nélkül ez nem tud tovább menni” – mutatott rá.

Utalt rá: Donald Trump, az Egyesült Államok megválasztott elnöke nemcsak azt mondta, csökkenteni fogja a támogatásokat, hanem azt is, hogy békét akar teremteni, és azt mi „a kezdetektől mondjuk, hogy itt egy politikai megállapodásra van szükség”, amely a nagyhatalmakat kell, hogy érintse, az Egyesült Államok nélkül nincs békemegállapodás.

A békepárti elnök visszatérése a hatalomba, egyúttal a háborúpárti Biden és a demokrata adminisztráció távozása esélyt ad a politikai megállapodásra, a békére, és ezt az új realitást a brüsszeli háborúpártiak is kénytelenek lesznek elfogadni – mondta.

Hidvéghi Balázs arra a műsorvezetői felvetésre, hogy Magyar Péter a mai napig terjeszti a Facebookon a szíriai elnökkel kapcsolatos álhíreket, úgy ragált, hogy szintlépés történt, mert a Tisza Párt elnökéről eddig már sok mindent lehetett tudni az agresszivitásáról, a frusztrációiról, az ellentmondásairól, de ez most valóban „elképesztő felelőtlen fellépés volt” egy éles helyzetben, amellyel „konkrétan veszélyeztette Magyarország, a magyar emberek, akár a Szíriában lévő magyarok, az ottani nagykövetség, akár itthoni biztonságunkat”.

Ez elfogadhatatlan és néven kell nevezni, és látszik valóban, hogy miután az érintett sajtótermék elismerte, álhírt közöltek és hibáztak, „ő nem ismeri el, folyamatosan viszi tovább” – mondta, majd rámutatott: „ez egy szándékos, nemzetbiztonsági kockázatot jelentő akció, nem tudom elképzelni, hogy ezt ő maga csinálná”, külső elvárás társul ehhez, ezt szolgálja ki.

Ő Brüsszel legújabb embere, akit kinéztek arra, hogy bábkormányt hozzon létre Budapesten, amely majd úgy táncol, ahogy Brüsszelben fütyülnek – fogalmazott a politikus.

Kijelentette: „elutasítjuk ezt, és ráadásul határozottan elutasítjuk azt, hogy ilyen értelemben veszélybe sodorja a magyar embereket”.

Elolvasom a cikket