Ősi megfigyelés, hogy amikor nagyon meg akarnak védeni valamit, akkor az előbb-utóbb eltűnik. Romániában most éppen a teljes régi csapat, lényegében minden régi politikai erő, világnézettől és oldaltól függetlenül összeállt egy közös képre, hogy mostantól ők egy EU-párti koalíciót csinálnak. Sőt, még az is lehet, hogy közös elnökjelöltjük lesz. Erre mondta azt az új, EU-t kritizáló vagy egyenesen nyíltan utáló pártok csapata, hogy akkor lehet, hogy ők is egy jelöltet állítanak majd, mikor megint nekiveselkednek az elnökválasztásnak.
Csak azért, hogy biztosan ne érjen valamiféle elfogultság vádja: nem vagyok demokrata, legalábbis a szónak azon értelmében, ahogyan azt ma érteni szokás. Nem gondolom, hogy az általános választói jog örömteli dolog és hogy érzelmi alapon dől el, hogy széles tömegeknek ki szimpatikus vagy ki nem az. Tájékozódásra és közös gondolkodásra nem csupán igény nincs, hanem egyszerűen nem várható el széles tömegektől, hogy napi több órát foglalkozzanak azzal, hogy összefüggéseiben megértsék, mi történik a világban. Ráadásul, az emberek többsége átlagember, ezért átlagos szellemi képességekkel van megáldva. Ez nem bűn. Ám mindezért ez a játék arról szól, hogy ezen hiányosságaik okán keresnek valakit, akire rábízzák a térképen az országuk feliratával ellátott mező irányítását. Ehhez lehet mindenféle hitbeli meggyőződést társítani, de végtelenül leegyszerűsítve a történet erről szól. Ezért kérdezném én: amennyiben tényleg a demokrácia megvédése a cél, akkor miért helyezik sorra zárójelbe a választások eredményeit azok, akik annak őrzőiként hirdetik magukat?
Hollandiában Geert Wilders pártja győzött a választásokon, mégsem ő lett a miniszterelnök. Hollandiában a szisztéma eleve úgy van kitalálva, hogy koalíció nélkül lényegében nem lehet hatalomra kerülni, a többi párt pedig egyszerűen nem engedte őt és a pártját döntéshozói hatalomhoz jutni. Az addig rendben is van, hogy ez nem ütközik a rendszer szabályaiba, de az emberek akaratával való szembemenetel akkora, hogy nem lehet letakarni azt semmivel. Minek mentek el a rá szavazó emberek a választásra, ha a döntésük ilyen könnyedén figyelmen kívül hagyható?
Ausztriában az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) szintén jelentős győzelmet aratott, de az elnök – mintha a választók szándéka csupán ajánlás volna – nem adott nekik lehetőséget a kormányalakításra. A politikai elit nemcsak áthágja a szavazatok szellemiségét, hanem még azt az illúziót is megpróbálja fenntartani, hogy mindez a demokrácia nevében történik. „Igazából nekik jó, hogy nem lesz igazuk, csak túl hülyék ahhoz, hogy megértsék” – nagyjából így állnak ehhez hozzá.
Grúziában a helyzet már a tragikomédia határát súrolja. Az EU-párti tüntetők az utcákon „orosz ügynöközéssel” vádolják a kormányt, miközben egy, a nyugati integráció iránt elkötelezett miniszterelnök, Iraki Kobakhidze vezeti az országot. Főhősünk annyira elkötelezett, hogy Budapesten egy amerikai republikánus párti rendezvényen, a CPAC-en vett részt. Hacsak Trumpról vagy magáról a Republikánus Pártról ki nem derül, hogy az orosz titkosszolgálat projektje, akkor meglehetősen abszurd lesz ez a feltételezés még a jövőben is. A választások eredményeit megkérdőjelező demonstrációk mögött az EU egyes politikusainak nyílt támogatása látható, mintha a demokrácia csak akkor volna érvényes, ha az ő szájuk íze szerint alakul.
Lengyelországban szerdán Donald Tusk közölte, hogy törvényben szabják meg a két nagy kereskedelmi tévécsoport (hasonlóan a TV2 és az RTL csatornáinak összeségéhez), a TVN és a Polsat tulajdonlásának kormányzati jóváhagyását. Vagyis most, amikor az amerikai Warner Bros Discovery, a romló európai gazdasági adatok miatt el akarná adná a TVN-csoportot, akkor ahhoz, hogy ez a magáncég egy másik tulajdonoshoz kerüljön, kormányzati jóváhagyás kell majd. Ez konkrétan azt jelenti, hogy innentől ezek a vállalatok már nem tisztán üzleti vállalkozások, nem lehet csak úgy adni-venni őket. Majd a kormány eldönti, hogy ki veheti meg ezeket. A lengyel sajtóban utalgatások jelentek meg arra, hogy a döntés oka valószínűleg az, hogy ne a magyar TV2-csoport, vagy a cseh PPF-csoport szerezze meg. Tusk pedig olyasmiről magyarázott, hogy nehogy orosz propaganda szóljon onnan is. Arról is beszélt, hogy meg kell akadályozni, hogy valaki hatással legyen a lengyel választásokra kívülről. Tehát kritikus vélemény az EU-val kapcsolatban vagy az EU jövőjével kapcsolatban már orosz propaganda. Jó tudni! És ha egy amerikai tulajdonú médium kritizálná az EU-t vagy a kormányt és adna olyan híreket, amelyekre fogékonyak lennének az EU-t nem kedvelő választópolgárok? Csak kérdezem. Meglepődnék, ha az EU illetékesei sajtószabadságbéli problémát vagy piacot torzító hatást látna bele a döntésbe, hiszen a cél szentesíti az eszközt.
Lehetne ezt még folytatni, de sok értelme nincs. Ezek az események rendre arra a történelmi érvre vezethetők vissza, amelyet az EU-párti politikusok és városi értelmiségiek oly’ gyakran hangoztatnak: „Hitlert is demokratikusan választották meg.” Ez történelmi tény. A mondat látszólag azt sugallja, hogy a demokráciát néha meg kell védeni önmagától, és hogy a népakarat szörnyű dolog, mert ha valaki teledumálja a lakosság fejét, akkor még végül megválasztják itt nekünk a patás ördögöt. Érdeklődnék, mint kívülálló, hogy értik-e egyáltalán azt a szabályrendszert, amit meg akarnak védeni. Ez a játék arról szól, hogy az emberek döntő többsége – állítólag – elég intelligens ahhoz, hogy döntést hozzon, mégpedig felelős döntést, annak ellenére vagy éppen azért, mert ilyen vagy olyan érveket hallott vagy érzelmi ráhatást szenvedett el. Ez az ő szabadsága. Hogy lehet ostoba és hibázhat. Nem éppen az a politikai szabadság biztosítja a rendszer integritását, hogy az emberek szabadon dönthetnek, még akkor is, ha hibáznak? A jog szerint ők nem gyerekek, akiknek kézen fogva kell megmutatni a helyes utat. Beszámíthatók, legfeljebb átlagos vagy átlag alatti képességűek, akiket sokkal könnyebb megdumálni együttérzést és empátiát csiholva, mint számokat és adatokat mutogatva. Ennek az eredménye az, ahová mindannyian eljutottunk a közösségi oldalak elterjedése óta: Lájk, kattintás, kommentszám és elérés. Ha egyszer megtetszettek adni nekik a választójogot, akkor el tetszettek fogadni, hogy a döntéseiknek következményei vannak. Ez a szabadság ára. És ha rossz döntést hoztak, akkor annak viselik a következményeit. Nem csak ők, hanem mindenki, aki velük egy hajóban evez.
Nem csak Oroszország, hanem az Egyesült Államok, az EU és számos más, a térképen jól behatárolt területi egység befolyásolgat jobbra-balra. Ez a napi rendes ügymenet. Mark Zuckerberg maga írta le egy levélben, hogy egy amerikai választási kampány idején az FBI-jal együttműködött és amerikai állampolgárként jóhiszeműen járt el, amikor lecsavarta bizonyos hírek elérését, mert neki azt mondták, hogy az orosz propaganda, befolyásolás meg a jó ég tudja micsoda. Aztán kiderült, hogy nem az volt. És ha valamit le lehet csavarni, akkor fel is lehet csavarni. És akkor még nem beszélgettünk civil szervezetekről, mentorprogramokról, nagykövetségi vacsorákról, ösztöndíjakról és más hasonlókról. Ez az élet rendje. Ezt mindenki csinálja és amíg a törvényi kereteket betartja egy-egy országban, addig az a játék része. Egyúttal szeretném jelezni, hogy amennyiben egy nagyhatalmat elvágsz minden úgynevzett soft powertől, vagyis szép szóval már nem tud érvelni a saját álláspontja mellett, akkor már csak a hard power marad neki, ezt látjuk most a szomszédban is. Az oroszpárti tévécsatornákat és rádiócsatornákat bezárták, az oroszpárti képviselőket ilyen vagy olyan üggyel elvitték, aki meggyőződésből vagy lobbipénzért (vö. korrupció) orosz álláspontot fejtett ki, aztán elvitték, végül nem maradt senki, azt mondhatta volna az ukránoknak, hogy ne az EU-t válasszák, hanem Oroszországot. Talán itt lenne az ideje elfogadni, hogy a cancel culture meg a politikai korrektség, az empátia, az érzékenyítés meg más hasonló elvi-morális jópofaságok miatt nem lehet letagadni a valóságot. Mert aztán idejön és becsönget. Vannak ezen a bolygón mások is, akik mást gondolnak, mást szeretnének és máshogyan, aztán ha szép szóval nem megy, majd intézik azt máshogy.
A demokrácia védelmének paradoxona éppen az, hogy a népakarat korlátozása nem erősíti, hanem aláássa a rendszert. Ha a választások után az elit eldöntheti, hogy melyik eredmény „érvényes” és melyik nem, akkor mi marad a szavazás értelméből? „Csúnyán játszottatok, ezért most újrakezdjük és Sanyika nem játszhat!” Akkor Sanyi drukkerei összeszedik a kapát és a kaszát, aztán megindulnak, mert ők ki lettek zárva a rendezvényről. Bár az erőszak csúnya dolog és manapság különösen nagy divat elítélni, mert az áldozathibáztatás, az aztán különösen ritka undorító dolognak számít, ám talán ebben a konkrét esetben belátható, hogy Sanyinak és barátainak elfogytak az érvei, tárgyalni nem tud, ő ki lett zárva. Onnan őrá a demokrácia szabályai nem vonatkoznak. Onnan ő törvényen kívüli és emlékeim szerint a westernfilmekben a törvényen kívüli arcok pont ilyen meggyőződéssel rendelkeztek, mivel volt jogos sérelmük, amivel az összes többi gaztettüket megalapozták. A döntéshozók szerepe így, szerény, elnyomott véleményem szerint nem az, hogy átírják a népakaratot, hanem az, hogy értelmezzék és tiszteletben tartsák azt.
Mert amikor úgy jön ki az eredmény, hogy nem kér a lakosság egy igen jelentős része egy ajánlatból, akkor esetleg le kellene vonni a következtetéseket. Talán nem biztos, hogy a társadalom legfeljebb 10 százalékát érintő problémákkal kellene foglalkozni olyan nagy elánnal és esetleg identitásbeli kérdések helyett lehetne beszélgetni szélesebb rétegeket foglalkoztató dolgokról is. Teljesen mindegy, hogy milyen szellemi színvonalon, anyagi helyzetben vagy műveltséggel megáldott emberek adják ki a „renitens” emberek többségét, ők ugyanott élnek és a játékszabályok szerint el kell viselni egymást. Van az a klasszikus a kuplerájról, az ott dolgozó művésznőkről meg a bútorokról, úgy gondolom, hogy mindenki ismeri. Az egy tragédia, hogy jobbról-balra mindenki összeállt Romániában úgy, hogy egyetlen közös pontjuk van és ez az, hogy az EU-t szeretik. Ezzel ezt feltették egy lapra, aztán ha nem jön be, akkor úgy fog pislogni mindenki, mint Pikachu a mémben.
Most vagy az van, hogy az általános választójogot komolyan veszi az, aki állítólag hisz benne és ebből vezeti le (illetve más egyéni szabadságjogból), hogy miért volt jó valamikor az EU-ban élni, vagy az utolsó olyan elemét is derékba töri ennek az egésznek, ami az elmúlt néhány év után még itt maradt. Nem lehet a népakaratot a hatalom eszközeivel semlegesíteni, miközben azt hirdetik, hogy mindezt a szabadságért teszik. A terroristák egy jó része is azt magyarázza, amikor túszokat ejt vagy ártatlan civileket gyilkol, hogy jó ügyért teszi, valójában ez az emberiség érdeke, mert azt a bűntől meg kell szabadítani. Ő ebben hisz, mert belebolondították. Na, valahogy így lehet ez sok EU-párti figurával is, aki elvesztette a realitásérzékét és úgy segít, mint régen a fekete srác a Sport-szelet reklámban.
Az általános választójogi demokrácia lényege éppen az, hogy az embereknek joguk van hibázni, és joguk van dönteni, még akkor is, ha az nem felel meg annak, aki náluk okosabbnak hiszi magát. Ha ezt a jogot megkérdőjelezik, akkor a demokráciát nem megvédik, hanem zárójelbe teszik. A történelem tanulsága, hogy a homokra épült rendszerek nem állják ki az idő próbáját. Tessék megnézni Afganisztánt, Szíriát vagy Líbiát, csak úgy dúl ott a demokrácia! Ha az EU-ban ez a betonalap még fontos, akkor talán nem kellene szétbarmolni.
A szerző rádiós műsorvezető
