A pénzügyőrök egy magyar autószállító trélert állítottak meg az M1 sztráda Győr-Moson-Sopron vármegyei szakaszán. A járőröknek az vált gyanússá, hogy a tréleren szállított autóban egy más típusú jármű pótkereke hevert az ülések között. Elsőre még nem volt egyértelmű a turpisság, egészen addig, amíg Jázmint, a cigaretta- és kábítószerkereső kutyát a pénzügyőrök bevetették, aki azonnal jelzett. A gumi eltávolításakor kiderült, hogy az üres légteret purhabbal töltötték ki, mellette az abroncs több mint 9 kilogramm kábítószergyanús anyagot rejtett magában.
A pénzügyőrök értesítették a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársait, akik a helyszíni szemlét követően a sofőrt előállították, majd az intézkedést a további eljárás lefolytatása céljából átvették. Később az is kiderült, hogy a megtalált anyag 7000 darab extasy tabletta és 4 kilogramm kokain, amelyek feketepiaci értéke megközelítőleg 117,5 millió forint.
Objektum doboz