A University College London tanulmánya kimutatta, hogy harminc perc mérsékelt vagy erőteljes testmozgás és legalább hat óra éjszakai alvás hozzájárulhat a másnapi kognitív teljesítmény javulásához, ami javítja a memória működését.
„A tanulság csupán annyi, hogy a fizikai aktivitás jót tesz az agynak, a jó alvás pedig segíti ezt. Nem véletlen, hogy a fizikai aktivitást korábban már összefüggésbe hozták mind a kognitív funkciók rövid távú javulásával, mind a demencia kockázatának csökkenésével” – mondta Dr. Mikaela Bloomberg, a tanulmány első szerzője.
A tudósok most azt állítják, hogy megvizsgálták a valós életben végzett fizikai aktivitás rövid távú hatásait, és nemcsak hogy az agyra gyakorolt jótékony hatást találtak, hanem azt is kimutatták, hogy ezek a vártnál hosszabb ideig tartanak.
Bloomberg és munkatársai arra kértek 76, 50 és 83 év közötti felnőttet (akiknek nem volt kognitív károsodásuk vagy demenciájuk), hogy nyolc napon keresztül viseljenek egy mérőeszközt, amivel nyomon követhetik az alvásukat és fizikai aktivitásukat, miközben a szokásos életvitelüket folytatják. A résztvevők minden nap egyszerű online kognitív teszteket is kaptak, amelyekkel többek között a figyelmüket, a memóriájukat és a feldolgozási sebességüket vizsgálták.
„Az eredményekből kiderült, hogy az előző napi mérsékelt vagy erőteljes fizikai aktivitás minden egyes 30 perces növekedése 2-5 százalékos növekedést jelentett az epizodikus és munkamemória-pontszámokban a következő napon. Bár csak az utóbbi maradt meg, miután a résztvevők alvási adatait is figyelembe vettük” – magyarázták a szakemberek.
A kutatócsoport azt is megállapította, hogy a mozgásszegény életmód minden 30 perces növekedése a munkamemória pontszámának kismértékű csökkenésével járt másnap. A tanulmány szerint azok, akik éjszaka legalább hat órát aludtak, másnap (a fizikai aktivitás szintjének figyelembevétele után) magasabb pontszámot értek el az epizodikus memóriában, a figyelemben és a fizikai reakciósebességben, mint azok, akik kevesebbet aludtak.