Ha úgy gondolja, hogy a saját jelszavas szokásai rosszak, akkor megnyugodva és elborzadva fogja hallani, hogy az USA nukleáris arzenálja állítólag sokkal kevésbé volt biztonságos a Szovjetunióval folytatott hidegháború csúcspontján.
Valószínűleg szeretné, ha a nukleáris kódok a lehető legjobban védettek lennének, hogy megóvják a véletlen vagy illetéktelen nukleáris csapásoktól.
Az 1980-as években egy harvardi akadémikus, a tárgyalások és a konfliktuskezelés szakértője egy különösen biztonságos ötlettel állt elő, és ezt javasolta a Pentagonnak. A Bulletin of the Atomic Scientists 1981 márciusában megjelent írásában Roger Fisher ismertette az elképzelést.
„Van egy fiatalember, valószínűleg egy tengerésztiszt, aki elkíséri az elnököt. Ennek a fiatalembernek van egy fekete aktatáskája, amely tartalmazza a nukleáris fegyverek kilövéséhez szükséges kódokat. Elképzeltem az elnököt egy személyzeti értekezleten, amint a nukleáris háborút absztrakt kérdésként vizsgálja. Talán arra a következtetésre jutna: »A SIOP egyes tervre a döntés igenlő, közölje az XYZ alfa vonalat.« Az ilyen zsargon távol tartja azt, amiről szó van” – írta Fisher.
„Az én javaslatom nagyon egyszerű volt: Tegyük a szükséges kódszámot egy kis kapszulába, majd ültessük ezt a kapszulát közvetlenül egy önkéntes szíve mellé. Az önkéntes egy nagy, nehéz henteskést vinne magával, miközben az elnököt kísérné. Ha az elnök valaha is atomfegyvereket akarna bevetni, akkor ezt csak úgy tehetné meg, ha előbb saját kezűleg megölne egy embert. Az elnök azt mondja: »George, sajnálom, de tízmillióknak kell meghalniuk.« Rá kell néznie valakire, és rá kell jönnie, hogy mi a halál – mi az ártatlan halál. Vér a Fehér Ház szőnyegén.”
A koncepció jó lehet (feltéve, hogy nem csak még inkább vérre éhesebbé teszi az elnököt), de félő, hogy nem sok esély van arra, hogy felhasználják. Amikor Fisher, aki az atomfegyvereket úgy jellemezte, mint megoldást „a népesedési problémán kívül semmilyen problémára”, felvetette ezt a Pentagonnak, olyan választ kapott, amely nem túl megnyugtató az emberiség számára. „Amikor ezt javasoltam a Pentagonban dolgozó barátaimnak, azt mondták: »Istenem, ez szörnyű. Ha meg kellene ölni valakit, az eltorzítaná az elnök ítélőképességét. Lehet, hogy soha nem nyomná meg a gombot.«”
Ehelyett a biztosítékok közé tartozik, hogy több, az elnöktől felhatalmazással rendelkező személyre van szükség a kulcsok elfordításához, a csapás megindításához, valamint a nukleáris kódokhoz.
De Bruce Blair nukleáris szakértő és egykori indítótiszt szerint, amikor John F. Kennedy elnök 1962-ben elrendelte a kódok használatát a nukleáris fegyverek további védelme érdekében, a bonyolult kódok helyett egyszerűen nullákat adtak meg, hogy ha kell, gyorsan el lehessen indítani a rakétákat.
Ennek hatására a hidegháború csúcspontján még mindig 00000000 volt a nukleáris kód.
Az amerikai légierő tagadja ezt a történetet, és jelezte, hogy nyolc nullából álló kódot soha nem használtak semmilyen rakétarendszerhez. Blair azonban továbbra is tartja magát a leírásához, sőt jelezte, a kapcsolók be is voltak állítva erre a kódra. Szerencsére azóta sem történt meg a kilövés, és nem robbant ki atomháború. A fenti módszert pedig 1977-ben lecserélte az amerikai hadsereg: azóta az indítást végző személyzetnek egy felettes hatóságtól kell telefonon elkérnie a kódokat.
