Új köztársasági elnököt választanak Georgiában

MH/MTI
2024. december 14. szombat. 13:12

Az új elnököt most először egy 300 küldöttből álló kollégium választja meg, eddig közvetlenül választották az államfőt. A Georgiai Álom kormánypárt 2017-ben módosította az alkotmányt, hogy egy parlamenti képviselőkből és regionális képviselőkből álló testület döntsön a győztes személyéről. A testületben a kormánypárt rendelkezik többséggel.

Az egyetlen jelölt a Georgiai Álom párt képviselője Miheil Kavelasvili, 53 éves egykori labdarúgó sztár, aki 2016 óta parlamenti képviselő.

Az ellenzék közölte, hogy nem ismeri el az elnökválasztást, és szerintük továbbra is Szalome Zurabisvili hivatalban lévő elnök marad a legitim államfő.

Az ellenzék és Zurabisvili sem ismeri el az október végi parlamenti választások, szerintük csalással született eredményét sem.

A kormányzó Georgiai Álom párt megőrizte parlamenti többségét, mivel a 150 képviselői helyből 89-et szerzett meg az október 26-i szavazáson. Az ellenzék azzal vádolta a kormánypártot, hogy Moszkva segítségével manipulálta a szavazást. Azóta bojkottálja a parlamenti üléseket, és új választásokat követel.

Szalome Zurabisvili, aki 2018 óta köztársasági elnök, kijelentette, hogy hatéves mandátumának hétfői lejárta után is hivatalban marad, miután az egyetlen legitim vezetőnek tekinti magát, amíg új választásokat nem tartanak.

„Továbbra is én vagyok az elnökötök – nincs legitim parlament, és így nincs legitim választás és beiktatás sem” – jelentette ki az X közösségi hálózaton.

Elolvasom a cikket