Szinte nem múlik nap, hogy az Európai Unió „fontos” emberei, no meg az ellenünk, magyarok ellen indított perek és a szinte minden nap az orrunk alá dörgölt álságos kifogások ne bizonyítanák nekünk, hogy ezek a fontoskodók rendre törvényt szegnek. Ezúttal nem azokra a korábban elítélt bűnözőkre gondolok, mint Jourová, valamint Eva Kaili kisasszonyok, hanem azokra az ugyancsak bűnözőkre, akik rendre megszegik az unió törvényeit, például azzal, hogy olyan ügyekbe avatkoznak bele, amelyek a törvény szerint a nemzetállamok hatáskörébe tartoznak.
A minap is megesett egy ilyen furcsaság. A magyar sajtóban is olvashattuk, hogy ez idő tájt éppen azért indítottak pert ellenünk, mert mi, magyarok, tiltjuk a homoszexuális- és genderpropagandát az iskolákban. Na már most, ez a tiltás már 2022-ben kiverte a biztosítékot a roppant szabadelvű uniós társaságban, ezért aztán pert indítottak ellenünk. Tették ezt annak ellenére, hogy ez a tiltás egyértelműen nemzetállami hatáskör. A notórius kötözködőknek tehát nem számít és soha nem is számított a törvény. Ők ugyanis arra formálnak jogot, hogy mindenbe beleszóljanak, amihez az ég adta világon nincs és nem is lehet közük. Tisztelettel kérdezzük tehát a még normális magyar és nem magyar uniós képviselőket, hogy miért szegnek törvényt? Magyarán miért hagyják, hogy olyasmibe szóljanak bele rendre a brüsszeli álliberálisok, amihez törvény szerint semmi közük sem lehetne? S teszik ezt gátlástalanul, s szünet nélkül, azt bizonyítva, hogy őket nem érdeklik a saját jogszabályaik – sem.
Többen vagyunk, akik már többször is megírtuk, hogy el a kezekkel az életünktől! Hiába. S a fenekedés rendületlenül folyik tovább. Sőt, fokozódik! Rendre fütyülnek a nemzetállami hatáskörökre, ők mindenek felett hatalmat akarnak. Fondorlatosan, aljas módon. Döbbenten olvastam az újságban azt a mondatot, miszerint „Az egész Európai Unió jövője a Magyarország elleni gendereljárás kimenetelétől függ.” Magyarán, hogy mindenki megértse: ha elveszítjük a pert, akkor kötelezővé tehetik a woke-ideológiát az uniós tagállamokban, tehát nálunk is. Azaz a nemzetállamok hatáskörébe tartozó ügyeknek is lőttek. S győznek az örök törvénysértők! Ügyes, nemdebár? Kedves barátnőm, Golenya Ágnes nagyszerű könyve, az El a kezekkel az életemtől, most megtoldható azzal, hogy El a kezekkel a gyermekeinktől! Sajnos egy fecske, azaz esetünkben egy elgondolkodtató könyv nehezen csinál nyarat, mégis, nem ártana, ha végre gondolkodni kezdenénk azon, miképpen lehetne a magasságos Európai Uniót legalább arra rászorítani, hogy a saját maga által kreált törvényeket betartsa? Ma ugyanis csak azt tapasztaljuk, hogy az unió jogalkotói gárdája a – gyakran elfogadhatatlan – törvényeket nagy örömmel megalkotta, s immár régóta abban leli örömét, hogy megszegje azokat. Minden következmény nélkül! Magyarán ez a társaság – tetszik, nem tetszik azoknak, akik élvezik az unió által nekik teremtett jómódot – bizony rendre homokvárakat épít, hogy aztán röhögve még azokat is lerombolja. Mi nem szeretjük a homokvárakat. Nem vagyunk már gyerekek, akiknek rendre az okoz örömet, ha lerombolhatják a homokváraikat. Nekünk, normális és igazságos életre vágyóknak az élet nem homokvár, hanem – egy ősrégi arab mondást idézve – kőszikla és a tisztességes törvény a véső, mellyel önnön képmásukra faraghatják.
Nos, az Európai Unió ma olyan, mint egy kivénhedt kígyó, amelyik nem képes elfeslett bőrét levedleni, ezért a többi kígyót meztelennek, szégyentelennek találja. Valamint megvetendőnek és kizsákmányolhatónak. Ezt látjuk és tapasztaljuk ma. Meg azt, hogy a szabadsággal, mint fogalommal is rendre visszaélnek. S ha már a régi arab bölcseket emlegettem, egyikük, amikor tanítványai megkérték, beszéljen nekik a szabadságról, így válaszolt: „ha egy zsarnokot akartok trónusáról letaszítani, legelébb önmagatokban kell elpusztítani azt a trónust”. Bölcs mondás, és cáfolhatatlan. Sokszor gondolom, hogy eltávolodtunk ettől a „másfajta” gondolkodástól. Ez sem véletlen, hiszen az ősi Kelet és a mai Kelet egészen más. Más abban is, hogy nem tiszteljük gondolkodóit. Sajnos, a mi kultúránkból igencsak kirekesztettük őket. A Keletet ismerő tudósok egyike erről így írt: „A Kelet a lélek rejtett erőivel, a tudatalatti én csodáival is foglalkozik. Egyszerű természeti törvények ezek, amelyeket azonban a nyugati ember a bölcsőtől a sírig való vad rohanásában már elfelejtett vagy elhanyagolt. (…) S a más értékítélettel bíró egyszerűbb népfajok még ma is ismerik a Nagytermészet törvényeinek titkát és e szerint is élnek.” Alexander Cannontól idéztem, ő Tibet-kutató volt, 1963-ban hunyt el. Ünnepre készülődve idézek tőle még egy szép gondolatot. „Az Ó és Új Testamentum „csodái” nem légből kapott koholmányok. E csodák tanúsítják, hogy olyan hatalom lakozik bennünk, amely mellett minden más hatalom eltörpül. A tankok és bombázók civilizációt, életet pusztító hatalma semmivé válik a Hit, Akarat és Szeretet hármas csodája előtt, melynek csírája szívünkben, lelkünkben él.” S ezt a törvényt az örökös törvényszegőknek sem sikerülhet megszegni.
A szerző újságíró