Még az ellenfél is elismerte Szoboszlaiék hősies küzdelmét

A listavezető Liverpool Andy Robertson utolsó emberként elkövetett szabálytalansága és piros lapja miatt a 17. perctől emberhátrányban játszott. A szünetben a vendégek voltak előnyben, de a második félidő elején Cody Gakpo egyenlített. Arról, hogy végül mégis a Liverpoolnak kelljen futnia az eredmény után, Rodrigo Muniz gondoskodott, aki a 76. percben újra előnyhöz juttatta a Fulhamet. A döntetlent és egy pontot érő hazai gólt Diogo Jota szerezte a 86. percben.

Szoboszlai Dominik 79 percig volt a pályán, néhány remek indítással tűnt ki, de a kapura ezúttal sem volt veszélyes.

„A Liverpool remek volt. Tíz emberrel is hajtottak, nem kímélték magukat – mondta a Premier League korábbi támadója, Chris Sutton a BBC-nek. – Zseniális meccs volt. Azt hittem, a Liverpool fenomenális a viszontagságokkal szemben.”

Virgil van Dijk, a Liverpool csapatkapitánya szerint döntő volt: „A kiállítás után is megpróbáltunk nyugodtak maradni, amit könnyebb mondani, mint megtenni. Mert kiábrándító egygólos hátrányban és emberhátrányban játszani, de megmutattuk, hogy tudunk harcolni.”

Még a Fulham játékosa, az amerikai válogatott Antonee Robinson is elismerte: „Szinte hihetetlen, de egyáltalán nem éreztük, hogy kevesebben vannak a pályán. Sok kockázatot vállaltak, nagyon pozitívak maradtak hátrányban is, s meg is lett az eredménye.”

Amióta a holland Arne Slot a Liverpool vezetőedzője, csapata 23 mérkőzésből 19-et megnyert és csak egyet veszített. A Bajnokok Ligájában pedig veretlenül első a tabellán. A bajnokságban a rivális Arsenal sem tudta kihasználni a Pool pontvesztését, mivel gól nélküli döntetlent játszott az Evertonnal.

Szoboszlaiék öt ponttal vezetnek a Chelsea előtt – amely vasárnap a Brentfordot fogadja –, de egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak, mert múlt héten a viharos időjárás miatt az Everton elleni meccsük elmaradt.

Premier League, 16. forduló: Nottingham Forest–Aston Villa 2–1 (0–0), Arsenal–Everton 0–0. Liverpool–Fulham 2–2 (0–1), Newcastle United–Leicester City 4–0 (1–0), Wolverhampton Wanderers–Ipswich Town 1–2 (0–1).

Vasárnap: Brighton–Crystal Palace 15.00, Manchester City–Manchester United 17.30, Chelsea–Brentford 20.00, Southampton–Tottenham Hotspur 20.00

Hétfő: Bournemouth–West Ham United 21.00

A tabella élmezőnye:

1. Liverpool 15 31–13 36 pont

2. Chelsea 15 35–18 31

3. Arsenal 16 29–15 30

4. Nottingham 16 21–19 28

5. Manchester City 15 27–21 27

6. Aston Villa 16 24–25 25

Elolvasom a cikket