Letartóztatták a Buckingham-palota egyik szobalányát

A jelentések szerint a verekedés kedden este 9 után tört ki a a londoni Victoria Street-i All Bar One-ban. Állítólag egy nő, aki a Buckingham-palotában dolgozik szobalányként, megütötte az egyik kollégáját, egy menedzsert, és összetört több poharat.

Bár a biztonságiak próbálták megnyugtatni, továbbra is poharakat dobált. A 24 éves nőt egy nappal a letartóztatása után pénzbírsággal engedték szabadon.

Egy, a Buckingham-palotához közeli forrás azt mondta a The Sunnak, hogy ez egy „kemény éjszaka” volt minden érintettnek.

„Soha nem láttam még egy embert, aki ennyire megőrült egy éjszaka alatt. Más szinten volt” – mondta egy szemtanú.

A Buckingham-palota szóvivője azt mondta, a verekedés egy baráti összejövetelen, nem pedig egy hivatalos palotai karácsonyi partin történt, de vizsgálatot indítanak.

Korábban írtunk arról, hogy látogathatóvá teszik a Buckingham-palota egy szárnyát, amelynek köszönhetően a szerencsések bepillanthatnak a királyi család életébe. A palota egyes részein már 1993 óta tartanak tárlatvezetéseket. A londoni Buckingham-palota látogatói pedig idén nyáron már a híres erkély mögé is beállhatnak egy fotóra, amin a brit királyi család is gyakran pózol. A palota először nyitja meg az épület keleti szárnyát, amelynek része az a középső szoba, ahol az ikonikus erkély is található.

Először 1851-ben pózolt a királyi család az azóta híressé vált erkélyen, tehát elég régóta használatban van – mondta a kurátor, majd hozzátette, hogy sajnos a látogatók nem mehetnek majd ki az erkélyre.

De az új kiállítás részeként megcsodálhatnak majd egy nemrég restaurált, lótuszvirág alakú, 19. századi üvegcsillárt is. Azok, akik a jegyvásárlás mellett döntenek, bejuthatnak a Sárga szalonba, ahol olyan 18. századi tárgyak láthatók, mint egy nemrégiben restaurált, kézzel festett kínai tapéta és egy Kylin óra – írja a Reuters.

A 75 fontos (35 000 forint) jegyek a keleti szárny termeinek megtekintése mellett az állami termekbe való belépésre is lehetőséget biztosítanak.

Elolvasom a cikket