Öt embert agyonlőttek Dunkerque közelében

MH/ MTI
2024. december 15. vasárnap. 22:08

Az öt gyilkosságot szombaton nem egészen két óra leforgása alatt követték el.

Az első gyilkosság Wormhoutban történt, Lille és Dunkerque között, ahol egy 29 éves férfit lőttek le az otthona előtt – közölte az ügyészség. A wormhouti városháza szerint a férfi egy kis közúti szállítási cég vezetője volt.

Később egy 33 és egy 37 éves biztonsági őrt öltek meg több lövéssel a munkahelyükön Loon-Plage külterületén, majd néhány perccel később, öt kilométerrel arrébb két – feltehetően iráni – férfit lőttek agyon, a két utolsó áldozat 19 és 30 éves volt az ügyészség tájékoztatása szerint. A megyei közigazgatási hivatal és a rendőrség szerint két bevándorlóról van szó.

A gyilkosságok ügyében a francia rendőrség nyomozást indított.

A dunkerque-i ügyészség arról tájékoztatott, hogy a 22 éves férfi önként jelentkezett a ghyvelde-i csendőrségen és közölte, hogy megölt öt embert. A büntetlen előéletű férfit őrizetbe vették, és a kocsijában több tűzfegyvert is találtak.

A hatóságok nyomoznak egyebek mellett a gyilkosságok indítékának felderítése érdekében is. A rendőrség feltételezi, hogy szakmai vita lehetett a feltételezett elkövető és a két vállalat között, amelyben az első három áldozat dolgozott.

A nyomozás más bűncselekményekkel együtt elkövetett több rendbeli emberölés és illegális fegyvertartás ügyében indult, amiért életfogytiglani elzárás is kiszabható.

Elolvasom a cikket