Mivel mindkét világháború (és a jelek szerint ez a most „csinált” harmadik is) Európából indult ki, és azért mégis csak a világot évszázadok óta uraló Nyugat „szülőhelyéről” van szó, így a történelem során újra és újra felmerült földrészünk kollektív biztonságának kérdése. Már a harmincéves háborút lezáró vesztfáliai békerendszer és a napóleoni háborúkat lezáró bécsi kongresszuson létrehozott Szent Szövetség is erre a kihívásra kereste a választ, akárcsak később a jaltai megállapodás is. És bár súlyos és elmarasztaló kritikával illethetnénk mindegyiket, különösen az első világháborút lezáró egyezséget (benne Trianon), de végül is mindegyik képes volt néhány évtizednyi időre viszonylagos stabilitást teremteni, a biztonságnak legalább az illúzióját fenntartani.
Most először fordul elő, hogy a szinte teljesen reménytelen helyzetbe került Európa tökéletesen alkalmatlannak látszik arra, hogy a kontinens egésze számára hozzon létre egy, a globális hatalmi viszonyokhoz illeszkedni képes egyezségrendszert. Érdemes lenne tehát eltöprengeni azon, hogy miként kerültünk ebbe a reménytelen helyzetbe, és van-e egyáltalán kiút belőle.
Ehhez először is azzal kellene szembesülni, hogy bár, ha „összeadjuk” Európa országainak nemzetállami szintű katonai potenciálját, akkor ez akár világhatalmi szinten is komoly erőt képvisel, és akár alkalmas is lehetne arra, hogy földrészünk biztonságát garantálja, ám egy ilyen összeadásnak legfeljebb virtuális értelme volna, hisz nem létezik olyan szervezeti-intézményes struktúra, ami ennek az „összeadásnak” az eredményét valóságossá tehetné. Pontosabban éppen az a baj, hogy van ilyen, de ettől csak még hamisabb, zavarosabb „látszat-valóságba” jutunk, ahol persze a helyzet „kényessége” okán igen óvatosan kell fogalmaznunk. Ám óvatosság ide vagy oda, rögzítsük a lényeget, Európa katonai szempontból egy megszállt kontinens, amelyet az amerikai birodalom katonai ütőerejének Európa ellenőrzésére 75 éve létrehozott részlege, a NATO ural. Egy kicsit még nyersebben fogalmazva, a NATO fő feladata kezdettől fogva az volt (van és lesz) hogy Európa két meghatározó kontinentális hatalma (a német és orosz birodalom) között a lehető legmagasabb konfliktusszintet állandósítsa.
Az első és második világháború, az ezt követő „hidegháború” és a most kibontakozó harmadik világháború az amerikai birodalom „projektje” volt annak érdekében, hogy a két kontinentális hatalom kölcsönös előnyökön nyugvó együttműködését lehetetlenné tegye, amelynek látvány-technikailag legkiemelkedőbb pillanata az Északi Áramlat gázvezeték „felrobbantódása” volt. Vagyis a NATO-t eszközként, stratégiai fegyverként használva az amerikai birodalom maga hoz létre és gerjeszt folyamatosan olyan hamis biztonsági szükségletet Európa számára, amit aztán hogy hogy nem, csak ő tud kielégíteni. Az állandó orosz fenyegetésre hivatkozik, amely „orosz fenyegetést” ő provokálja ki, világossá téve Európa számára, hogy csakis a birodalom képes őt megvédeni a birodalom által csinált fenyegetéstől. Ez a védelmi pénz követelésének tipikus esete, amikor egy diszkrét úr jelzi a tulajdonosnak, hogy szívesen megvédené. És amikor a tulaj szorongva megkérdezi, hogy kitől kellene őt megvédeni, a válasz, hogy természetesen tőlem. Ha pedig a tulaj nem értené, miről van szó, bejönnek a „fiúk”, és egy rögtönzött „bemutatóval” jelzik, hogy miként is működik a konstrukció.
Az Európától önmaga elpusztítására beszedett védelmi pénz most sokszorosára nőtt, mert a birodalom Oroszország elleni rablóháborúját (amelyet egy Ukrajna fantázia nevű „területet” lőtérként használva próbál sikerre vinni) is a megszállt Európának kell fizetnie. Sőt egészen abszurd módon ezt azután is fegyelmezetten folytatnia kellene, ha maga az amerikai birodalom várhatóan kiszáll ebből a háborúból, mert Oroszország fokozott kifosztására irányuló céljai láthatólag meghiúsultak. Ami pedig már-már burleszkbe illő képtelenség, maga Donald Trump is egyelőre azt a birodalmi narratívát ismételgeti, miszerint a NATO-n keresztül az amerikai birodalom óriási áldozatot hoz azért, hogy lényegében „ingyen” megvédje Európát az orosz fenyegetéstől, ám ez így tovább nem mehet, tessék sokkal többet fizetni. Vagyis a zsaroló az eddigi „védelmi pénz” sokszorosát követelei, mert különben…
És ez itt a kérdés, hogy mert különben mi lesz?! Nos, különben az lesz, az lehetne, hogy Európa társadalmi, gazdasági, politikai uralmi csoportjai végre belátnák, hogy ez így valóban nem megy tovább. Ha ugyanis cinikus kollaboránsként továbbra is fizetni kívánják a most már gátlástalanul az egekbe emelt „védelmi” pénzt, akkor ezzel egy összeomlóban lévő világbirodalom „utolsó csatlósaként” ők maguk is elpusztulnak. Az, hogy cinikusan semmibe veszik, hogy saját választóik is egyre brutálisabban leszavazzák őket, az természetes, hisz a „nép” számukra mindig is csak a liberális demokrácia látvány-technikailag nélkülözhetetlen biodíszlete volt, van és lesz.
Az előttünk álló évek során tehát eldől, hogy Európa képes lehet-e egyáltalán arra, hogy kollektív biztonságát önmaga ellenőrzése alá vonja. Ha nem, akkor ő maga is széthullik és permanens háborúba süllyed, és akkor aztán majd tragikomikus módon „túl is teljesülnek” a védelmi költségek GDP-arányos követelményei. Ha esetleg igen, akkor viszont az fog kiderülni, hogy a kölcsönös bizalomra és kiegyensúlyozott kölcsönös előnyökre épülő együttműködés „fajlagos költségei” katonai értelemben is sokkal alacsonyabbak. Így talán érdemes lenne megkísérelni.
A szerző közgazdász
