Sokan meghaltak egy georgiai síközpontban feltehetően szén-monoxid-mérgezésben

MH/MTI
2024. december 16. hétfő. 13:13

„Az elsődleges vizsgálatok alapján semmilyen erőszak nyoma nem található az áldozatok holttestén”, akik közül tizenegy külföldi, egy pedig georgiai állampolgár – tudatta a rendőrség.

A szerencsétlenül jártakra az észak-georgiai Gudauri kaukázusi síközpont indiai éttermének második emeletén lévő hálóhelyiségben találtak rá még szombat este.

A hegyek lábánál álló létesítményről készült fotó szerint egy háromemeletes épületben történt a szerencsétlenség, a felső szint egy részét feltehetően a személyzetnek tartották fenn.

A nyomozás szerint egy áramfejlesztőt helyeztek el az épület belsejében, a szobák közelében – közölték a georgiai hatóságok. A fűtőolajjal működő generátort pénteken indították be, azután, hogy az épületben megszakadt az áramszolgáltatás.

Az ügyben megindult a nyomozás, és elrendelték az áldozatok törvényszéki orvosi vizsgálatát a halálesetek pontos okának megállapítására.

Elolvasom a cikket