Az ideiglenes kormányfő hazatérésre és az ország újjáépítésére szólította fel a külföldön élő szíriaiakat

MH/ MTI
2024. december 17. kedd. 18:37

Basír az Al Jazeera pánarab hírtelevíziónak adott interjúban kijelentette, hogy az új kormány zökkenőmentesen vette át az állami intézményeket a korábban Bassár el-Aszad kormánya által vezetett minisztériumoktól. „Elsődleges célunk a szolgáltatások fenntartása, a biztonság és a stabilitás megteremtése, valamint a káosz elkerülése. És ez sikerült” – fogalmazott.

Egyúttal felhívta a figyelmet arra, hogy az új vezetésnek jelentős nehézségekkel, egyebek között a korrupcióval, az omladozó infrastruktúrával és a hátramaradt adósságokkal kell szembenéznie. Ezért arra kérte a nemzetközi közösséget, hogy oldja fel a Szíriára kirótt szankciókat és szabadítsa fel az ország befagyasztott pénzforrásait.

A kormányfő emellett felvázolta a szíriai állampolgárok tulajdonának védelmére és az alapvető szolgáltatások biztosítására vonatkozó kormányzati terveket, valamint ígéretet tett arra, hogy a lakosság elvárásaihoz igazodva az új szíriai vezetés prioritásként kezeli majd az ország irányításának és gazdaságának modernizálását.

Mohamed El-Basírt december 10-én nevezték ki az átmeneti kormány élére, megbízatása a tervek szerint jövő év március 1-ig szól. Basír az északnyugati Idlíb tartományból származik, ahonnan az egykor az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal kapcsolatban álló Levantei Felszabadítási Mozgalom (Hajat Tahrír as-Sám, HTS) iszlamista lázadószervezet megindította villámoffenízváját az Aszad-rendszer megdöntésére.

Elolvasom a cikket