A Milwaukee Bucks nyerte az NBA-kupát

MH
2024. december 18. szerda. 7:55

Az NBA történelmének második idényközi tornájának döntőjét a Nyugati Konferenciát vezető Oklahoma City Thunder és az elmúlt 15 mérkőzéséből 12-t megnyerő Milwaukee Bucks vívta.

A Las Vegasban rendezett mérkőzés első félideje szoros csatát, kevés pontot és egypontos Bucks-vezetést hozott. A harmadik negyedet a Milwaukee 13–3-as rohanással kezdte, így tízpontosra növelve a két csapat közti különbséget. Ezt követően az OKC hiába próbált kapaszkodni, Shai Gilgeous-Alexanderék pocsékul dobálták a triplákat (32-ből öt sikeres), ellenben a Milwaukee játékosai 40 kísérletből 17-szer is pontosak voltak távolról ez pedig 97–81-es győzelmet ért a Milwaukee-nak.

2023-ban a Los Angeles Lakers, míg 2024-ben a Milwaukee Bucks lett az NBA-kupa bajnoka. A torna MVP-je JaniszAdetokunbolett, aki a döntőben is tripla duplával zárt (26 pont, 19 lepattanó, 10 assziszt), mellette Damian Lillard emelkedett ki az öt bedobott triplájával és 23 pontjával.

A Thundernél a kanadai Shai Gilgeous-Alexander 21 ponttal zárt, de kilencből csak két triplája volt sikeres.

Elolvasom a cikket