„Idilli” állapotokat vizionál a nyugati média Idlíbben

Hozsannázva fogadta a nyugati sajtó az iszlamista szervezetek előretörését Szíriában. Apró szépséghiba, hogy ugyan ezek az emberek az Iszlám Állam zászlaja alatt ezreket irtottak ki. Most az „elfogulatlan” BBC arról közölt életszagú riportot, hogy milyen kellemesen zajlik az élet Idlibben.

Az al-Kaidából ered Szíria új politikai vezetése, a Hayat Tahrir al-Sham, vagyis a HTS iszlamista csoport – írja friss cikkében a BBC. A portál szerint ugyanakkor ezzel nincsen semmiféle gond, ugyanis az Aszad-klán uralmát megdöntő bagázs az elmúlt években aktívan próbálta magát – úgymond – átnevelni holmi nacionalista erővé, amely távol áll dzsihadista múltjától.

A megkérdezett helyiek szerint ugyan nem teljes a demokrácia, de szabadság van. Állítólag beszéltek arról is, hogy az iszlamista terrorlegényekkel kezdetben voltak problémák, de az elmúlt években „jobban viselkedtek”, és megpróbálnak változtatni a dolgokon.

Persze a BBC sem képes teljesen elmenni az igazság mellett, így a cikk utolsó ötödében hozzáteszik, hogy a város közelében lévő keresztény közösség gyakorlatilag elolvadt s a helyiek eléggé félelemmel néznek a jövőbe.

Elolvasom a cikket