Amióta Kína csatlakozott a WTO-hoz, az ázsiai gazdaságok minden korábbi feltételezést meghazudtoló sebességgel fejlődnek, és a teljes világgazdasághoz való hozzájárulása az ázsiai kontinensnek a nyugati kontinensek rovására radikálisan megnövekedett, tehát a világban keletkező vagyon, pénz áramlási iránya megfordult – hívta fel a figyelmet Orbán Viktor, s ebből kiindulva rámutatott arra is, hogy az Európai Unió vagy radikálisan megváltozik, vagy végleg lemarad a versenyben.
A miniszterelnök szerint a nyugati világon belül két politikai, szellemi, két programirányzatnak a harcát látjuk. Az egyik az a progresszív-liberális irányzat, és a másik a patrióták irányzata. Ami most történik – jelentette ki a kormányfő –, a belső küzdelemben a liberálisok veszítenek, a patrióták nyernek. A legnagyobb győzelem ebből a szempontból Donald Trump amerikai elnök győzelme, ami megalapozza azt, hogy a nyugati világ újra megerősödjön.
Orbán Viktor szerint az amerikai republikánusok győzelmével a migránspárti politikának vége, a genderpolitika halott, és remélhetőleg a háborúpárti politikának is meg vannak számlálva a napjai.
Ismert, hogy az uniós elit azt akarja, hogy minden tagállam a GDP-je, 0,25 százalékával támogassa a háborút. Ez Magyarországnak körülbelül 200 milliárd forintjába kerülne évente, ami családokra levetítve körülbelül 100 ezer forint.
Ezzel kapcsolatban a miniszterelnök elmondta: ott tartunk, hogy az EU-nak létrejött egy „kormánypártja”, ez a háborúspárti koalíció, és egy ellenzéke.
„Mi azon az oldalon vagyunk, ahonnan Trump elnök úr érkezik. Tehát a nyugati világban beálló változásnak a patrióta oldalán helyezkedünk el, és be fogjuk darálni a többieket Európában, az csak idő kérdése, mert az lehetetlen, hogy miközben Európa változásért kiált, új realitás jött létre az orosz–ukrán fronton, új realitás jött létre a nyugati világban, aközben azok a pártok legyenek hatalmon, akik egyébként ragaszkodnak a régi megoldásokhoz. Ez nem fog menni. Nem tudom megmondani, mert nem vagyok jós, hogy milyen forgatókönyv szerint változik ez majd meg, de az biztos, hogy mi meg fogunk erősödni, ők el fognak gyengülni, és mi fogjuk adni Brüsszelben a többséget, ez csak idő kérdése – fogalmazott.
Arra a kérdésre, hogy Trump győzelméből Magyarország mit tud profitálni, a kormányfő közölte: rövid távon három dolgot biztosan. A demokraták amerikai kormányzata nem volt hajlandó Magyarországgal megkötni az addig hatályban lévő szerződés meghosszabbításaként a kettős adóztatást elkerülő egyezményt. Ennek az lett a következménye, hogy míg korábban az Egyesült Államok a második legnagyobb tőkebefektető volt Magyarországon, ami nekik is jó, meg nekünk is, visszacsúszott a negyedik helyre. Most az meg fog történni, hogy az új kormányzat és Magyarország ezt megköti. Másodsorban egy diszkriminatív vízumpolitikát kellett elszenvednünk. Politikai, ideológiai okokból büntették a magyarokat a vízumpolitikában. Ennek is vége lesz. És harmadrészt meg fognak érkezni az amerikai befektetők, és Orbán Viktor azon dolgozik, hogy ezek a befektetők, ezek a jövő modern technológiájának a befektetői legyenek Magyarországon, ezzel technológiát, munkahelyeket és tőkét hozva Magyarországra.
Hozzátette: „az egész világ átalakulására gyakorolt jótékony hatása a mostani republikánus győzelemnek, az nem az első néhány hónapban, hanem majd egy-két év múlva, de mindannyiunk számára érthető lesz és érezhető lesz, normálisabb lesz a világ.”
Ami Ukrajnát illeti, az amerikaiak teljesen nyilvánvaló, hogy a rájuk eső részt a továbbiakban nem fogják állni, nem fogják fizetni. A miniszterelnök szerint az EU háborúpárti kormányai nem fogják ezt bírni. Ha pedig nincs pénz, akkor nincsen háború
A 2025-ös év várakozásairól szólva elmondta az új gazdaságpolitika az alapja annak a költségvetésnek, amit most fogad el éppen a magyar parlament, „amely valóban egy fantasztikus évet vetít előre.”
„A jövő évben várható magyarországi bérnövekedések azok a legelején lesznek az Európai Uniónak, már a mostani harmadik és negyedik negyedévi adatok is ezt mutatják. Lesz egy erős gazdasági növekedésünk, olyan dolgokat fogunk csinálni, amit korábban még nem: Demján Sándor program, tőkejuttatás a vállalkozásoknak, egy teljesen új lakhatási program. Eddig csak a diákokat támogattuk, most a fiatal munkásokat is tudjuk már támogatni” – sorolta.
Kiemelte azt is, hogy a következő évben az új nagy gyárak termelésbe állnak.
„Tehát elindul egy BMW gyár. Elindul a világ legnagyobb kínai akkumulátorgyárának legnagyobb európai üzeme. Elindul a világ legnagyobb elektromos autógyárának a termelése Szegeden. És még más, ennél kisebb beruházások is belépnek a 25-ös évbe, tehát a korábban felvett hitelek kamatterhének csökkenése és a beálló ipari kapacitások meghozzák azt a pénzügyi hátteret, ami a gazdasági növekedéshez, és ahhoz kell, hogy valóban fantasztikus évet zárhassunk jövőre” – fejtette ki Orbán Viktor.
A miniszterelnök beszélt a Tisza Pártól és Magyar Péterről is, akit szerinte arra jelölt ki az unió progresszív-liberális elődje, hogy megbuktassa a kormányt. Ennek kapcsán felidézte, amikor ott volt az Európai Parlamentben a magyar elnökség programját bemutatandó, akkor Ursula von der Leyen és Manfred Weber, mintegy keresztszülőként bemutatták Magyar Pétert, mint a leendő Brüsszel által támogatott kormány fejét.
„Ezt így is mondták, hogy én, ki ő be. Ezt ott elmondtá” – emlékeztetett Orbán Viktor.
Összefüggésben azzal, hogy a jövő év már a 2026-os választásra való felkészülés jegyében is zajlik, a miniszterelnök hangsúlyozta: uniós szinten a legfontosabb feladat a piaci szuverenitás biztosítása.
„A 2026-os választást meg kell nyerni. Remélem, hogy ez majd így is lesz. Biztos vagyok abban, hogy a 25. évben végzett munkánk döntő súllyal esik majd latba. Ha az az új gazdaságpolitika, amit most meghirdettünk, a 21 programpontból álló akciótervünk sikeres lesz, akkor mindenki látni fogja, hogy megvan a kormánynak a válasza a háború utáni időszakra, és arra, hogyan tesszük újra naggyá Magyarországot. És ha van kormányképesség és van teljesítmény, akkor van választási siker is” – jelentette ki Orbán Viktor.