1. Már a vásárlásnál legyünk résen
Amikor mirelit terméket veszünk, ne csak a szavatossági időt ellenőrizzük a címkén, hanem tapogassuk meg a zacskót is. Ha a termék össze van állva, az azt jelzi, hogy korábban már legalább egyszer kiolvadt, majd pedig újra visszafagyott. Ez azért baj, mert a hőmérséklet-ingadozás miatt a zöldségekben vagy gyümölcsökben jégkristályok képződnek, amelyek jelentősen rontják a termék minőségét és élvezeti értékét.
2. Nem minden süthető sütőben
Ha egy félkész terméket – például hasábburgonyát, halrudacskát, nuggetset – nem bő olajban, hanem a sütőben szeretnénk sütni, akkor már vásárlásnál ellenőrizzük a címkén, hogy az adott étel alkalmas-e erre, és mindig pontosan tartsuk be a felhasználási javaslatot.
3. Nem kell mindent felolvasztani
A mirelit zöldségeket levesbe, főzeléknek, de akár köretként is készíthetjük. Fontos, azonban, hogy ne olvasszuk fel, hanem fagyottan használjuk. Ugyanígy tegyünk a gyümölcsökkel is, ha levest vagy smoothie-t készítünk. A fagyasztás hatására a víz térfogata megnő, és a zöldségfélék sejtfalai kitágulnak, emiatt kásás, pépes lesz. Ha viszont fagyottan dobjuk a lábasba, akkor az elkészítés során gyorsan felenged, és így az állaga hasonlítani fog a friss zöldségre, gyümölcsre.
4. Okosan a fagyasztott gyümölccsel
A sütemények készítésénél a gyümölcsöket mindenképp olvasszuk fel használat előtt. Ne tegyük forró vízbe, mert ezzel a külső részt megfőzzük, a belseje pedig fagyos marad. A legjobb, ha szobahőmérsékleten hagyjuk kiolvadni, vagy a hűtőbe tesszük néhány órára. Ha sietünk, hideg vízben is kiolvaszthatjuk. Mielőtt a süteménybe kerül, csepegtessük le, így biztosan nem áztatja el a tésztát, vagy hígítja fel a krémet.
5. Változik a főzési idő
Ha párolt zöldséget szeretnénk köretnek vagy franciasaláta-alapnak, akkor figyeljünk oda, hogy nehogy túlfőzzük, mivel a fagyasztott zöldségeket rövidebb ideig is elegendő főzni, nem úgy, mint nyers formájukban.
6. Ami megromolhat, meg is romlik
Sokan úgy hiszik, hogy ha valamit lefagyasztunk, akkor az abban az állapotában marad az idők végezetéig, ahogyan azt betettük. Ez tévedés! Általában a zöldségeknek, gyümölcsöknek és a húsoknak 8–12 hónap a szavatosságuk. Mindig ellenőrizzük a lejárati időt, vagy ha mi magunk fagyasztunk le valamit, akkor írjuk rá a dátumot. Ha pedig valamit kiolvasztottunk, azt már tilos újra lefagyasztani!