Az iráni parlament módosítaná a fejkendő-törvényjavaslatot

MH/MTI
2024. december 18. szerda. 22:29

„Azt követeltük, hogy a tisztasági- és hidzsábtörvényt ne küldjék vissza a kormánynak. A házelnök a törvényjavaslat módosítását követeli” – hangsúlyozta Dabiri.

A parlament ugyan már 2023 szeptemberében jóváhagyta a vonatkozó törvényjavaslatot, azonban az iráni törvények értelmében nem küldte tovább megerősítésre a kormánynak, gyakorlatilag ideiglenesen megakasztva ezzel a törvényalkotási folyamatot. Az úgynevezett Őrök Tanácsa, vagyis a törvényjavaslatok tekintetében vétóhatalommal rendelkező testület is hozzájárult már a jogszabálytervezethez, amelyet az eredeti elképzelések szerint idén decemberben kellett volna továbbítani Maszúd Peszeskján iráni elnök kezébe.

A hatóságok nem tették közzé a vonatkozó szabályozás szövegét, de a helyi sajtó szerint a kötelező fejkendőviselési előírások megsértőit akár tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel, illetve a helyi átlagkereset hússzorosát is elérő pénzbírsággal büntethetik, amelyet tíz napon belül kellene megfizetni. Az első ízben szabályszegőknek 800 dollárnak (312 ezer forint) megfelelő, a másodszor is szabályszegőknek pedig 1500 dollárnak megfelelő (586 ezer forint) összeget kell fizetniük, a többszöri visszaeső „bűnismétlők” pedig már szabadságvesztéssel számolhatnak.

A törvényjavaslat szerint azokat a nőket büntethetik, akik egyáltalán nem vagy csak lazán viselik a muszlim fejkendőt. Mindez vonatkozik a közösségi médiában történő szereplésekre is. A pénzbírság befizetését elmulasztó nőket utazási tilalommal sújthatják, illetve kizárhatják bizonyos közszolgáltatásokból, így például nem kaphatnak jogosítványt. A jogaszabálytervezet a sajtójelentések szerint a rendőrségnek felhatalmazást ad arra is, hogy mesterséges intelligencia segítségével térfigyelő kamerák felvételein nyomozhassák ki a fejkendőt nem viselő nőket.

A törvényjavaslat megosztja az iráni politikai és vallási elitet, de a civil társadalmat is. Az iráni alkotmány értelmében a kormány a törvény kihirdetése előtt változtatásokat kérhet ugyan a parlamenttől, az elnöknek azonban nincs vétójoga, és 15 napon belül köteles aláírni az elé kerülő törvénytervezeteket, legfeljebb Ali Hamenei ajatollahnál, Irán legfőbb politikai és vallási vezetőjénél kezdeményezheti azok elvetését.

Peszeskján már december elején jelezte a szabályozással kapcsolatos fenntartásait. „Fennáll a veszélye, hogy némely dolgokat tönkretehetünk a társadalomban e törvény miatt” – hangsúlyozta az elnök. Hozzátette, hogy az ország vezetésének el kell kerülnie az olyan intézkedéseket, amelyek elidegeníthetik a néptől.

Két évvel ezelőtt az országban és nemzetközi szinten is bírálatokat váltott ki egy kurd származású fiatal nő, Mahsza Amini halála, akit a kendőviselési szabályok megsértése címén tartóztattak le, és az őrizetben életét vesztette. Halála nyomán országos tiltakozási hullám kezdődött, és tiltakozása jeleként számos nő nem visel fejkendőt közterületen vagy a nyilvánosság előtt.

Elolvasom a cikket