A Patrióták vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezik Didier Reynders korábbi igazságügyi biztos korrupciós ügyében

MH/MTI
2024. december 18. szerda. 23:59

Az Európai Parlament plenáris ülésének a közszférában tapasztalt korrupcióra vonatkozó vádakról tartott vitáját követően Dömötör Csaba magyar újságíróknak nyilatkozva közölte: az Európai Bizottság leköszönt igazságügyi biztosát pénzmosással vádolják. Didier Reynders éveken keresztül „adott leckéket jogállamiságból és a korrupció megelőzéséből”, mire kiderült, hogy a gyanú szerint millió eurós nagyságrendben moshatott tisztára pénzeket.

„Hogyan dönthetnek jogállamisági ügyekben olyanok, akik a gyanú szerint pénzt mosnak, méghozzá ipari léptékben?” – fogalmazott.

Elmonda, a Patrióták Európáért EP-frakció vitát kezdeményezett az ügyről, de „a néppárti és baloldali koalíció” ezt megakadályozta, ahogy azt is, hogy a témában EP-határozat szülessen. Ebben az Európai Néppárt (EPP) a fő felelős, ha ugyanis a néppárt nem csatlakozott volna ez ügyben is a baloldali frakciókhoz, akkor napirendre lehetett volna venni Didier Reynders korrupciós botrányának kérdését.

Elolvasom a cikket