MH/MTI
2024. december 19. csütörtök. 14:31
A harmincéves csatár az M1 aktuális csatornának azt mondta, bár két és fél évet játszott külföldön, most, hogy visszatért, olyan érzése volt, mintha el sem igazolt volna Paksról.
„Nem sok minden változott azóta, sok mindenkit ismerek a klubnál, régi csapattársak is vannak még, többen is üdvözöltek” – nyilatkozott a támadó, aki elárulta, több ajánlata is volt, miután novemberben felbontotta szerződését a görög Aszterasz Tripolisznál.
„Voltak távol-keleti érdeklődők, amelyek pénzügyi szempontból elég jó ajánlatot tettek, de több NB I-es klub is megkeresett minket, és mindenkit meg is hallgattunk. Nálam itthon mindig is a Paks volt az első számú jelölt, hiszen itt váltam valódi futballistává. Nagy tárgyalásra nem volt szükség, viszonylag könnyen ment a megegyezés, a Paks pedig valóban akart engem, miközben volt olyan magyarországi klub, amelyik ezt nem éreztette velem” – mondta Ádám.
A csatár kiemelte, úgy érzi, van még benne annyi, hogy visszakerüljön a válogatott keretbe és jövőre ott legyen a nemzeti csapatban a világbajnoki selejtezőkön.
„Aztán reméljük, hogy utána a vb-n is ott lehetek. Elmehettem volna sok pénzért messzire, de ez a válogatott szempontjából biztosan nem lett volna jó döntés” – jelentette ki.
Hozzátette, büszkén tért vissza Paksra, a célja pedig az, hogy visszanyerje a csúcsformáját. Elmondta azt is, érez még magában annyit, hogy a jövőben újfent kipróbálja magát külföldön.
Ádám Martin 2020 nyarán Kaposvárról érkezett Paksra, ahol második idényében 31 találattal gólkirály lett a magyar élvonalban. Ezt követően a dél-koreai Ulszan csapatához igazolt, mellyel két bajnoki címet ünnepelhetett. Idén nyáron a görög Aszteraszhoz szerződött, melynek színében csak a kupában volt eredményes, majd novemberben közös megegyezéssel szerződést bontottak a felek.
A csatár a nemzeti együttesben eddig 28-szor szerepelt és három gólt szerzett.