MH/ MTI
2024. december 19. csütörtök. 19:59
„Mától Pap Zsolt István ismét Nagybánya RMDSZ-es alpolgármestere” – közölte Facebook-oldalán Pintér Zsolt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Máramaros megyei szervezetének elnöke. A megyei elnök bejegyzésében sok sikert kívánt az RMDSZ-frakciónak, amely az új önkormányzati ciklusban a korábbi kettőről három tagúra bővült.
A közgyűlés az RMDSZ-es Pap Zsolt István mellett a Szociáldemokrata Párti (PSD) Ionut Parvunak szavazott bizalmat, a helyi sajtó beszámolója szerint mindketten 16 támogató szavazatot kaptak.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) frakciója és két másik tanácsos kivonult az ülésről – írták. Pap Zsolt István az MTI kérdésére közölte, hogy reményei szerint az új önkormányzati ciklusban is megtarthatja eddigi feladatköreit, ezeket Doru Dancus polgármester szabja meg.
Alpolgármesterként eddig a megyeszékhely zöldterületért, a közlekedési infrastruktúráért, a városi erdészeti hivatalért és a helyi rendőrség bizonyos osztályaiért felelt. Az alpolgármester szerint eddigi is jó volt az együttműködés közte és a polgármester között, ez szakmaiságra és megoldáskészségre alapozódott, és sok szempontból kiegészíti az elöljáró tevékenységét.
Pap István Zsolt a három tagúra bővült RMDSZ-frakció fő feladatának a következő négy évben a város magyar iskolájának, a Németh László Elméleti Líceumnak a belvárosba való költöztetését nevezte.
Az 5-12. osztályok jelenleg a város szélén találhatók, egy arra alkalmatlan épületben működnek. Az RMDSZ régóta szeretné ezeket beköltöztetni a történelmi városközpontba, közel a kisiskolához, ahol az óvoda és az elemi osztályok vannak.
További feladat, hogy minél több célkitűzést sikerüljön megvalósítani a júniusi romániai helyhatósági választásokon bemutatott „zöld tervből”, amit az RMDSZ polgármesterjelöltjeként fogalmazott meg programként – mondta –, ennek infrastruktúrára, kerékpárutakra, műemlékvédelemre, oktatásra, egészségügyre és a zöldövezetek növelésére vonatkozó részét említve. Nagybányán – ahol a magyarság számaránya jelenleg nyolc százalék –, 1996 óta mindig volt RMDSZ-es alpolgármester, Pap Zsolt István 2020-ban nyerte el a tisztséget.
Az RMDSZ-es elöljáró 2022 szeptemberében került a magyar és a nemzetközi sajtó fókuszába, amikor a város akkori, azóta korrupció miatt elítélt polgármestere, Catalin Chereches román zászlókkal takartatta el a magyar feliratokat egy vásári kürtőskalácssütőn a város ünnepének számító Gesztenyefesztiválon.
Magyar helyettese, intézkedését felülbírálva eltávolíttatta a román nemzeti jelképeket, és ennek hatására Chereches bejelentette: azonnali hatállyal visszavonja Pap Zsolt István valamennyi alpolgármesteri hatáskörét.
Máramaros megye 108 ezer lakosú székhelyén a legutóbbi romániai népszámlálás adatai szerint 8713-an vallották magukat magyarnak.