Alapvető témákban nem jutott közös nevezőre Robert Fico és Volodimir Zelenszkij a brüsszeli uniós csúcson. A legnagyobb eltérés a földgázszállítás kérdésében mutatkozik – írja a pozsonyi Új Szó. Mint a cikkből egyebek mellett kiderül, a szlovák miniszterelnök ugyan megérti, hogy ukrán kollégája nyomás alatt áll, de kifogásolta, hogy a zárt ajtók mögött elhangzott szavai kiszivárogtak.
Zelenszkij ugyanis megemlítette saját sajtótájékoztatóján Robert Ficót, kifogásolva, hogy valaki azért ellenzi az orosz gáz szállításának leállítását, mert akkor elesik a nyereségtől. Hangsúlyozta, hogy Ukrajnában embereket ölnek meg azon a pénzen, amit Oroszország kap az eladott földgázért.
A tudósítás szerint Fico elmondta kollégájának, hogy hazája nem hajlandó nagyobb részt vállalni Ukrajna támogatásából, ha Donald Trump amerikai elnök leállítaná vagy apasztaná keleti szomszédunk pénzelését. Kijelentette azt is, nem hisz a konfliktus katonai megoldásában, és továbbra is elutasítja, hogy fegyverekkel segítse Kijevet.
„Zelenszkij elutasít minden tűzszünetet” – jelentette ki Fico. Hozzátette azonban, hogy több uniós tagország is ezen az állásponton van.