Tüntetéshullám béníthatja meg Németországot

Egyre több jel mutat arra, hogy a hárompárti német baloldali kormánykoalíció nem tudja kitölteni hivatali idejét, hiszen látványosan nem képes úrrá lenni a különböző válságokon, amelyek közül sokat ő maga okoz; támogatottsága folyamatosan csökken, ráadásul komoly belső feszültségek is tépázzák – olvasható a cikkben.

A német gazdák január 8-ára hatalmas tüntetés jelentettek be, de már csütörtökön megmozdultak, amikor megtudták, hogy Robert Habeck gazdasági miniszter hova érkezik vissza komppal a szabadságáról. Hamar elszabadultak az indulatok, lincshangulat alakult ki. A rendőröknek paprikaspray-t kellett bevetniük, hogy megfékezzék a feldühödött tömeget.

A gazdatüntetések tavaly decemberben kezdődtek Németországban, miután a kormány – a költségvetési nehézségek miatt – megszorításokat jelentett be. Ezzel pedig a Német Gazdaszövetség szerint hadat üzentek a mezőgazdaságból élőknek.

A német baloldali koalíción belüli állapotokat jelzi, hogy a német agrárminiszter, aki azt mondta, nem ért egyet az intézkedéssel, elment a tüntetésre. Sokat nem ért vele, a gazdák kifütyülték. Aztán kiderült, az egész tervet saját minisztériuma kezdeményezte.

A német kormány azért kényszerül megszorításokra, mert összeomlott a költségvetés, 60 milliárd eurós lyuk tátong rajta.

Németországban is a mezőgazdaság és az áruszállítás a legnagyobb gázolaj-felhasználó, és az agrárium, illetve az erdészet támogatásának egyik megszokott formája, hogy az érintettek a gázolaj jövedéki adójából visszatérítést kapnak , a termelésben használt gépeik pedig mentesek a gépjárműadó alól.

A kialakult helyzetért tehát nem csekély mértékben az Oroszországra kivetett nyugati szankciók a felelősek.

A január 8-án, hétfőn kezdődő egyhetes akcióhéten a gazdaszövetség mellett az utakra vonulhat mindenki, aki a a magas energiaköltségtől szenved, és elutasítja a kormány gazdaságpolitikáját. A szállítmányozók, a vendéglősök és kézművesek is csatlakozhatnak. A Logisztikusok Szövetségi Szövetsége január 18-ra és 19-re hirdette meg saját nagy demonstrációit.

Elolvasom a cikket