Vajna Tímea, a menő nagynéni

Most, a karácsony közeledtével, minden más háttérbe szorul és a család kerül előtérbe. Bár Timinek még nem teljesült a vágya, hogy édesanya legyen, addig unokaöccseit halmozza el szeretetével – írja a Ripost.

Az Instagram-bejegyzéseik alapján Visváder Tomi és családja a napokban meglátogatta Vajna Tímeát, aki igazán kitett magáért ajándékok terén. A hangulatot az is remekül megalapozta, hogy Timi otthona már karácsonyi pompában díszeleg, de az ajándékozás sem maradhatott el. A két kisfiú egy-egy elektromos kisautót kapott a büszke nagynénitől, és rögtön ki is próbálták a kicsik még a nappaliban, amihez egy rövid szöveget is írt Timi.

A mostani szituáció, hogy az unokaöccseim megérkeztek – írta a Vajna Tímea az Instagram-történetében.

Azonban Visváder Tamás és felesége is kapott egy „ajándékot”, ugyanis Timi jó barátjának, Arnold Schwarzeneggernek is bemutatta családját. Kalifornia egykori kormányzója éppen a tengerparti edzőteremben volt, amikor meglepetésként összefutottak.

Bár mindennél jobban szereti unokaöccseit, a legnagyobb vágya mégis az, hogy édesanya legyen. Bár egyszer már sikerült teherbe esnie, sajnos nem maradt meg a pici. Mint azt korábban megírtuk, az Amerikában élő üzletasszonyt tavaly érte a szörnyű csapás, ugyanis várandóssága elején elvesztette a kisfiát. Nehezen dolgozta fel a veszteséget, hiszen már évek óta keményen küzd azért, hogy édesanya lehessen, de az álom még mindig nem vált valóra. Timinek rajongók ezrei szurkolnak, hogy végre édesanya lehessen, és mindenki biztos abban, hogy ha sikerül, akkor a lehető legboldogabb életet fogja biztosítani a kicsinek a párjával.

Elolvasom a cikket