Katasztrófa után: A teljes légi közlekedési rendszert átvizsgálják Dél-Koreában

MH/MTI
2024. december 30. hétfő. 7:32
Frissítve: 2024. december 30. 8:38

Az ország eddigi legsúlyosabb légi katasztrófája vasárnap következett be: egy Thaiföldről érkező Boeing 737–800 típusú repülőgép a Szöultól mintegy 288 kilométerre délnyugatra fekvő Muan nemzetközi repülőterén leszállás közben letért a kifutópályáról, majd a kerítésfalnak ütközött; a tragédiában 179-en meghaltak.

A katasztrófavédelem vezetőivel tartott találkozón Csve a dél-koreai sajtó szerint azt hangoztatta, hogy most a legfontosabb feladat az áldozatok azonosítása, családjuk támogatása, a két túlélő gyógyulásának segítése és a történtek alapos kivizsgálása. Amint azonban a szerencsétlenséggel kapcsolatos, sürgős tennivalók lezárulnak, a közlekedési minisztériumnak azonnali biztonsági vizsgálatot kell tartania a légi közlekedés teljes rendszerében, hogy biztosan megelőzzék a hasonló katasztrófákat – tette hozzá.

A közlekedési tárca bejelentette, hogy már több mint 140 halálos áldozatot sikerült azonosítani. A thaiföldi kormány korábbi közlése szerint a fedélzeten két thaiföldi állampolgár tartózkodott, mindketten meghaltak. A két túlélő a személyzet tagja volt.

A közlekedési tárcát képviselő Dzso Dzsongvan hétfőn elmondta, hogy a Boeing szóban forgó típusához tartozó, valamennyi dél-koreai üzemeltetésű gépet át fogják vizsgálni.

Hétfőn a Jeju Air fapados légitársaság egy másik Boeing 737–800-asáról is futóműproblémát jelentettek, és a gép kénytelen volt visszatérni kiindulási repülőterére, Dzsimpóba. Ennél az incidensnél senki nem sérült meg.

Elolvasom a cikket