Ezért váltanak bankot az emberek Magyarországon

MH/ MTI
2024. december 30. hétfő. 12:08

A CIB Bank megbízásából egyebek mellett a családok bankszámlakezelését is vizsgálta a Magyar Target-Pulzus Média Kutató Kft., amely idén októberben készített felmérésébe ezer embert vont be a 18 év feletti magyar lakosság köréből.

A kutatásból kiderült, hogy a családok (beleértve a gyerekeket és a nagyszülőket is) 36 százaléka nem ugyanannál a pénzintézetnél vezeti a családtagok számláit, négynél több bankszámla a családok 17 százalékára jellemző, és megfigyelhető, hogy ahol sok a számla, azokat különböző bankoknál is vezetik.

Rámutattak arra, hogy bár a családok legnagyobb hányada évente kevesebb mint ötvenezer forintból fedezni tudja a bankszámlák költségeit, valószínűleg a több különböző banknál vezetett számlákból is következően a családok negyede évente akár 50–150 ezer forintot is költ azok fenntartására, öt százalék pedig 150 ezer forintnál is többet.

A felmérés alapján azt is megállapították, hogy a családok 63 százalékában legalább havi egyszer utalnak egymásnak pénzt, az ilyen családok majdnem felében a családtagok nem egy banknál vezetik a számláikat.

A különböző bankoknál vezetett számlák is okozhatják, hogy a családok ötödének több mint évi harmincezer forintba kerül csak az, hogy egymásnak utalnak.

Azoknál pedig, akik rendszeresen ötvenezer forint feletti összeget küldenek egymásnak, ott negyven százalékuk fizet évente több mint harmincezer forintot a családtagok közötti utalásért. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője az MTI-nek hétfőn eljuttatott közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy történelmi csúcsra jutott a lakosság hiteltartozása: 2024. szeptember végén a fennálló tőketartozás először lépte át a 11 000 milliárd forintos határt.

A tartozás felfutásában az év során folyamatosan erősödő, új hitelfolyósítások játszanak szerepet – 2024 harmadik negyedévében 814 milliárd forintot meghaladó értékben kötöttek új hitelszerződést az ügyfeleikkel a pénzintézetek.

A szakértő kiemelte, még komolyabb is lehetett volna a fennálló hitelállomány bővülése, ha az ügyfelek kevésbé tudatosak. Ám az adatok azt mutatják, hogy a gazdasági helyzetük jobbra fordulásával a családok elkezdték visszafizetni korábbi kölcsöneiket is, ezért számottevően megugrott a korábbi hitelek előtörlesztése is.

Gergely Péter közleményében jelezte, 2024 harmadik negyedévében 207 milliárd forintot meghaladó értékben fizettek vissza idő előtt korábban felvett kölcsönt a háztartások, így az adott negyedévben az ügyfelek által teljesített törlesztés több mint negyven százalékát az előtörlesztés tette ki.

A szakértő közölte, míg korábban felvett lakáshitelek előtörlesztése zajlott, addig 2024 második felében a személyi kölcsönöknél érződött komoly felfutás az idő előtti visszafizetésben. Idén a III. negyedévében 85,6 milliárd forintot meghaladó rekordösszegben fizettek vissza az ügyfelek idő előtt korábban felvett személyi kölcsönt.

Mindez pedig azt jelenti, hogy már második negyedéve a személyikölcsön-törlesztések több mint ötven százalékát az idő előtti visszafizetés teszi ki.

Elolvasom a cikket