Madárinfluenza terjed Hajdú-Bihar vármegyében

MH/MTI
2023. november 7. kedd. 16:49

Az újabb megbetegedések is igazolják, kiemelten fontos, hogy a baromfitartók fokozottan betartsák a járványügyi előírásokat – írták.

A közlemény szerint a Hajdú-Bihar vármegyei Hajdúnánáson található, mintegy 22 500 példányt számláló tenyészkacsa telepen azonosították a vírust. Az állattartó a megemelkedett elhullás, a csökkent takarmány- és vízfogyasztás, valamint a tojástermelés drasztikus visszaesése miatt gyanakodott a madárinfluenzára.

A Nébih laboratóriuma a vírus H5N1 altípusát mutatta ki az elhullott állatokból.

Az állomány felszámolását – már a gyanú alapján – megkezdték a hatóságok: a gazdaság körül kijelölték a három kilométer sugarú védőkörzetet, és meghatározták a tíz kilométer sugarú felügyeleti (megfigyelési) körzetet. A betegség megjelenésének okait feltáró járványügyi nyomozás folyamatban van.

A közleményben a Nébih továbbra is kéri az állattartókat, hogy fokozottan tartsák be a járványvédelmi előírásokat, hiszen a baromfiállományokat csak felelős hozzáállással óvhatják meg a fertőzéstől.

Kiemelten fontos, hogy a magas kockázatúként azonosított vármegyékben, a gazdasági állományok esetében kötelező a baromfik zártan tartása, az állatokat zárt helyen kell etetni és itatni, valamint a takarmányt és az állatok almozására használt anyagot is zárt helyen szükséges tárolni – írták.

Az állatok megóvása, a fertőzés megelőzése érdekében lényeges, hogy kiemelten ügyeljenek a személy- és járműforgalomra, valamint a takarmányszállító járművek alapos, folyamatos fertőtlenítésére – jelezte a Nébih.

Elolvasom a cikket