Idén Spanyolország lesz a befogadás és a migránsokkal való, harmonikus együttélés mintapéldája

MH/MTI
2025. január 3. péntek. 19:43

A miniszter hozzátette, hogy idén lép életbe az ország új bevándorlási törvénye. Ennek részeként a következő három évben mintegy 300 ezer – egyelőre hiteles papírok nélküli – bevándorló legalizálása válik lehetővé. A kormány ezen túlmenően egy olyan mechanizmus kidolgozásán is dolgozik, amely automatikusan szétosztaná a kiskorú érkezőket az ország régiói között, enyhítve a leginkább terhelt területekre nehezedő nyomást.

Elma Saiz hangsúlyozta, hogy Spanyolország számára az Európai Unió 2024-ben elfogadott migrációs megállapodásának az a célja, hogy hosszú távú, fenntartható megoldást nyújtson a migráció kezelésére, miközben elősegíti az integrációt és az európai szolidaritás elveinek érvényesülését.

A spanyol belügyminisztérium összesítése szerint a rendőrség tavaly új rekordot felállítva több mint 63 970 – Spanyolország területére szárazföldi vagy tengeri úton belépő – illegális bevándorlót fogott el, ami jelentős növekedés a 2023-as 55 718-hoz képest, amely már önmagában is kiugró adat volt.

Az érkezők túlnyomó többsége Északnyugat-Afrikából indult útnak a veszélyes tengeri útvonalat választva a Kanári-szigetek irányába, ott a hatóságok 46 843 érkezőt regisztráltak. Ugyanakkor a veszélyes tengeri átkelések tragédiák sorát is magukban hordozták: a témára szakosodott, Caminando Fronteras nevű civil szervezet decemberben közzétett jelentése szerint tavaly naponta átlagosan harminc ember vesztette életét, összesen közel tíz ember halt meg vagy tűnt el a Spanyolországhoz tartozó Kanári-szigetekhez vezető útvonalon.

A Kanári-szigeteke a befogadási kapacitások már rég meghaladták a határokat. Fernando Clavijo tartományi elnök leszögezte, hogy a szigetek nem csak infrastruktúrájuk, de humán erőforrásaikattekintve is túlterheltek. A gyermekek és kiskorúak elhelyezése különösen nagy problémát jelent, hiszen a meglévő szolgáltatások sem a méltóságteljes ellátást, sem az emberi jogi kötelezettségek betartását nem tudják biztosítani.

A tengeri útvonalak mellett a szárazföldi határátlépések száma is jelentős növekedést mutatott 2024-ben. A spanyol szárazföldre és a Baleár-szigetekre tartó hajókon mintegy 14 500 bevándorló érkezett, míg Spanyolország észak-afrikai enklávéjában, Ceutában több mint 2500-an lépték át illegálisan a határt, amely több mint kétszerese a tavalyelőttinek.

Elolvasom a cikket