Jön a nyugdíjemelkedés

MH/ MTI
2025. január 4. szombat. 15:24

Zsigó Róbert kiemelte, a kormány idén is garantálja az inflációkövető nyugdíjemelést. Miután ebben az évben 3,2 százalékos inflációra számítanak, a nyugdíjemelés mértéke is ekkora. Ez 234 ezer forintos átlagnyugdíj esetében havi mintegy 7500 forintos, éves szinten csaknem kilencvenezer forintos emelést jelent – ismertette az államtitkár.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy az első emelt összegű nyugdíjat január 10-én utalják a nyugdíjasoknak, februárban pedig az emelt összegű 13. havi nyugdíj is érkezik az idősekhez.

„Tartjuk tehát a szavunkat, ahogy eddig is minden évben tartottuk” – fogalmazott Zsigó Róbert, hozzátéve, hogy „nemcsak az inflációkövető emelést garantáljuk, hanem visszaadtuk a baloldal által elvett 13. havi nyugdíjat is”.

Közölte: Brüsszel a 13. havi nyugdíj eltörlését várja a kormánytól, ezt azonban nem fogják végrehajtani. Pláne úgy nem, hogy a magyar emberek a most zárult nemzeti konzultációban is azt kérték a kormánytól, védje meg a 13. havi nyugdíjat – hangsúlyozta az államtitkár.

Marad tehát a 13. havi nyugdíj, érkezik az emelt nyugdíj, és komoly csaták árán, de „védjük a rezsicsökkentést” is, így a magyar nyugdíjasok fizetik Európa legalacsonyabb áram- és gázárát – mondta.

A videó végén Zsigó Róbert boldog új évet kívánt az időseknek. „Kívánom, hogy legyen béke, egészség és sok öröm nyugdíjas éveikben! Vigyázzanak magukra!” – fogalmazott az államtitkár.

Elolvasom a cikket