Lemondott a kanadai miniszterelnök

MH/ MTI
2025. január 6. hétfő. 18:51

Justin Trudeau közölte, döntése azt követően válik érvényessé, hogy pártja megválasztja új elnökét, aki egyben miniszterelnökként is tovább dolgozik. Lemondását bejelentő nyilatkozatában a liberális politikus többi között azt mondta, hogy Kanada megérdemel egy működőképes parlamentet, amelyet – szavai szerint – teljes mértékben hatalmába kerítette az obstrukció, és amelyet a „produktivitás” teljes hiánya jellemez.

Kormányát egyben úgy jellemezte, hogy Kanada leghosszabb ideig hivatalban lévő kisebbségi kormánya volt. Tisztségviselők ezzel egy időben közölték, hogy március 24-ig felfüggesztik a parlament működését.

A törvényhozás eredetileg január 27-én ült volna össze. A kéthónapos ülésezési szünet lehetőséget ad a kormányzó párt új elnökének kiválasztására, azaz egyben az új miniszterelnök személyének megnevezésére.

A kanadai ellenzék három pártja jelezte, hogy márciusban, a parlament újbóli összeülését követően a liberális párti kormány elleni bizalmatlansági indítvány elfogadtatása lesz a céljuk. Kanadában októberben tartanának szövetségi törvényhozási választást, de a kormány bukása esetén előrehozott választások következhetnek, amelynek esélyese a Pierre Poilievre vezette konzervatív párt.

A kisebbségi kormányt vezető Liberális Párt társadalmi támogatottsága jelentősen meggyengült az elmúlt időszakban. A közvéleménykutatások szerint a Konzervatív Párt jelenleg a választók 43-45 százalékának támogatását élvezi, míg a kormányzó Liberális Párt mögött az emberek 20 százaléka áll, és szintén 20 százalék körüli támogatottsággal rendelkezik a baloldali Új Demokrata Párt.

Elolvasom a cikket