Al-Radzsi a 48 órás szakasz győztese

MH/MTI
2025. január 6. hétfő. 21:58

A verseny hivatalos oldala szerint a Toyotával versenyző és a német Timo Gottschalk navigátor által segített al-Radzsi 10:56:54 óra alatt tudta le a duplaszakaszt, melynek vasárnap reggel vágtak neki a résztvevők. Ezzel az összetettben feljött másodiknak Henk Lategan mögé. Az első gyorsaságin győztes Lategan a 48 órás szakaszon második lett, míg a harmadik helyen az ötszörös Dakar-győztes katari Nasszer al-Attijah végzett.

A címvédő Carlos Sainz, Lucas Cruz duó – egy borulás miatt – a legjobbakhoz képest jelentős hátránnyal ért célba.

A vasárnapi száguldást 17 órakor kellett befejezni, majd hétfőn folytatódott a verseny.

A motorosoknál egyelőre legyőzhetetlennek tűnik az ausztrál Daniel Sanders, aki a prológ és az első gyorsasági után a maratoni második szakaszt is megnyerte, előnye pedig több mint 12 és fél perc az összetettben a hétfőn harmadikként záró amerikai Skyler Howes előtt.

A Dakar-rali keddi szakaszán a mezőny elhagyja a kiinduló települést, Bisát, illetve annak közvetlen környékét, és csaknem 500 kilométert megtéve Al Henakijahban fejezi majd be a harmadik etapot.

Eredmények (a viadal honlapja alapján):
Dakar-rali, 2. szakasz, Bisa-Bisa (48 órás, 947 km):
autósok (25 célba érkezőnél):

1. Jazid al-Radzsi, Timo Gottschalk (szaúdi, német, Toyota) 10:56:54 óra
2. Henk Lategan, Brett Cummings (dél-afrikai, Toyota) 4:16 perc hátrány
3. Nasszer al-Attijah, Edouard Boulanger (katari, francia, Dacia) 6:29 p h.

az összetettben:
1. Lategan, Cummings 15:40:30 óra
2. al-Radzsi, Gottschalk 4:45 perc hátrány
3. al-Attijah, Boulanger 11:14 p h.

motorosok(34 célba érkezőnél):
1. Daniel Sanders (ausztrál, KTM) 11:12:13 óra
2. Adrien van Beveren (francia, Honda) 6:45 perc hátrány
3. Skyler Howes (amerikai, Honda) 7:37 p. h.

az összetettben:
1. Sanders 16:10:31 óra
2. Howes 12:36 perc hátrány
3. Ross Branch (botswanai, Hero) 12:40 p h.

Elolvasom a cikket