Vidéki villába költözött a norvég világklasszis

SM
2025. január 6. hétfő. 22:31

A 24 éves norvég labdarúgó válogatott Erling Haaland két és fél éve lett a Manchester City játékosa, s korábban a belvárosban bérelt lakást. A bajnokcsapat gólkirálya, párjával a 20 éves Isabel Johansennel októberben kezdett házat keresni, s egy hatszobás kastélyt vásároltak vidéken.

Haalandéknak decemberben megszületett az első gyermekük, akivel rövidesen a vidéki kastélyba költöznek. A csatár egyik közeli ismerőse a The Sunnak azt nyilatkozta: „Erling néhány évet a városközpontban élt, de nagyon szeretett volna saját házat vásárolni. Olyan békés helyre vágyott, ahol kipihenheti magát.”

Haalandnak a kastély megvásárlása nem okozott anyagi nehézséget, mert 19,5 millió fontos éves keresetével második az angol bajnokságban, amelyben Szoboszlai Dominik 6,24 millióval (több mint hárommilliárd forinttal) „csak” a hetvennegyedik.

Elolvasom a cikket